Alkotó Szándék

március 26, 2009

Barátok közt – Pálfi György : Nem vagyok a barátod

Filed under: Film — Címkék: , — norubi @ 3:09 du.

A “tiszta, ártatlan gyermekek vs. mocskos, bűnös felnőttek” koncepciót sokan, sokféleképpen felhasználták már. Születtek ezen a nyomvonalon giccses, családi filmdrámák, kőkemény szocio-thrillerek és populáris mesefilmek egyaránt. Pálfi György a maga egyedi látásmódjával, stílusával csatlakozott a modern társadalom gyermek-fétiséből merítő alkotók közé (ne féljünk párhuzamot vonni az Iszka Utazása és a Másik Bolygó c. filmek nemzeközi sikere és a nyugaton dúló adoptációs divathullám között). Persze a Taxidermia rendezője más ösvényen halad. Nem is annyira a gyermekkoról mesél, hősei nem gyermekek. Ugyanakkor kontrasztot állít a gyermekkor és a felnőttk világa között. Ezt úgy éri el, hogy Nem vagyok a barátod c. filmje elé, egy rövidített szummáját tűzi óvodásokról szóló dokumentumfilmjének (mondjuk ki: természet-filmjének). Így az üzenet, bár didaktikus, mindenki számára azonnal leesik. Az kedves kezdőképsorokat nézve már egyértelmű, hogy az “igazi film” még csak ezután kezdődik. És valóban – stáblista, új főcím. Fiatal nő Quimby-t dúdol zenére… Visszapillantó tükörből látjuk arcát és ennél bravúrosabb operatőri technikára nem kell számítanunk a film során. Pálfi pőre dogma-filmet rendezett. Ez a Taxidermia után furcsa lehet, de interjúkból már lehet tudni, hogy következő nagyszabású, látványos filmjének megrendezésére az alkotónak évek múltán lesz csak lehetősége. A Taxidermia után azonban más elvárásaink is vannak az új filmmel szemben.

De előbb lássuk, hogyan is épül fel a film. Kisebb, epizódszerű történeteket látunk mintegy tucatnyi karakter szerepeltetésével. A történetek vékony szálakon, ám masszív rendszert alkotva összefonódnak. Igaz, így sérül a történet realitása, de legalább egy szépen megszerkesztett forgatókönyvet kapunk. Ez mondjuk azért érdekes, mert állítólag improvizációs filmről van szó, tehát a színészek (akiken azért látszik valamennyire az amatőrség, ha nem is bántóan) szabad kezet kaptak a történet alakításában. Ennek ellenére kerek egész az eredmény, ami valamelyest gyanús. Az is igaz, hogy az utca emberének is feltételezünk annyi dramaturgiai érzéket, amivel leveénylhetik egymás közt a szappanopera-fordulatokat, de végül a mondanivaló mégis Pálfira vall. A rendező filmjeire (különösen a Taxidermiára) jellemző a test-kultusz. Test vagyunk, mondja Pálfi… A Taxidermiában mindenki a teste által jut el a “Menyországba”, éri el legfőbb célját. A fiatal preparátor kitömi a saját testét, így a test örökké él. A lélek talán már jóval korábban elsorvadt. A Nem vagyok a varátod-ban ez nem jelenik meg ilyen kidolgozottam. Hogy a testiségnek nagyobb szerepe van az emberek életében, az egyértelmű. A szereplők olyan szocializációs közegben élnek, ahol dívik a testi kizsákmányolás, amelynek csupán mellékhatása  a lelki terror. Nincs szó rról, hogy érzéketlenek. Sírnak, ha megcsalják, átverik őket… Nagyon is vannak érzéseik, csak nem tudnak azokkal mit kezdeni. Magasztos dolgok elérésére nem használják őket. A bosszú az egyetlen magatartás, amelyben realizálódnak érzéseik. Szeretetük nem “tiszta” szeretet, gyűlöletük nem igazi gyűlölet.  Az egyik legérdekesebb karakter Natasa, aki még nem felnőtt, viszont már nem is gyermek. Igazi Y-generációs fiatal, aki túl hamar veszti el gyermekkorát (ahogyan az X-generációs felnőttek túl hamar vesztik el önmagukat és erre túl későn jönnek rá) és nem igazán tud mit kezdeni a felnőttek zavaros világával. Testét árulja, iszik, lop… Miközben otthon fényűzés, szép ház várja. Szülők persze sehol, nem részei a történetnek. Natasa történetének biztosan nem.

A testi-lelki kizsákmányolás realista megjelenítése ellenére  a film nem könyörtelen. Pálfit és úgy általában modern filmművészetet ismerve, lehetett volna az. A rendező játszik is a  nézői elvárásokkal. Akár már a film elején történhetett volna kiskorún elkövetett nemi erőszak (kétszer is kihagyják  a ziccert) vagy gyilkosság (blöff, mint később kiderül). Ám épp azért, hogy nem estek túlzásba az alkotók, a film reális és nem sarkít. Egyetlen pontot leszámítva: a végén csak a gonosz férfiak járnak igazán pórul és a nők megkapják az elégtételt (habár sokkal jobban nem járnak). Ez sem bosszantó sarkítás, a nők “áldozat-szerepével” valószínűleg az amatőr színészek is egyetértettek. Rendező még egy lehetőséget kihagyott: gyermekkorú, gyermeki lélekkel megáldott karaktert nem dobott bele a film helyszínéül szolgáló szocializációs közebe. És ezért utólag hálásak is lehetünk. Fogalmunk sincs (mint nézőknek), hogy miként bántak volna ezek az emberek egy óvodás korú gyermekkel, illetve el se nagyon képzelhetjük, hogy ilyen emberek képesek gyermeket vállalni (pedig képesek, rosszabbak is)…

Pálfi karakterei el vannak veszve a mocsárban, amelyet ők teremtettek. Dalszövegeket dúdolnak együtt a rádióval és próbálnak tanulságot leszűrni a gyér szövegekből. Ők nem tehetnek semmiről… az Óvodában nem tanították meg nekik, hogyan kell érezni.

Érdemes végül megemlíteni a nézői magatartást. Nem véletlen, hogy e cikk nem pusztán a film rovatba került be. Mindenképpen ki akartam hangsúlyozni, hogy moziban láttam a filmet. Moziban az értő néző önkéntelenül is odafigyel a közönség reakciójára. Az óvodai résznél még nevettek sokszor, aztán a felnőtt résznél már megbicsaklottak. Néha akkor nevettek, amikor sírni is lehetett volna… a film végére beállt az általános csend. Ez jellemzi Pálfi minden filmjét: Nevetés, értetlen feszengés majd mély kuss.

A Nem vagyok a barátod nem filmtörténeti mérföldkő, még csak nem is az idei év legjobb filmje (egyébként 2008-as film). Egyszernézős darab, aligha kihagyhatatlan, de megtekintése mindenképp javallott.

március 19, 2009

Könyvcsomag

Ma reggel (ami nálam dél) szokásos alkotás utáni melankóliámból a kaputelefon csörgése rázott fel. Ennek nagyon örültem, mert bár  amelankóliát mindig legyőzöm, újra és újra, az unalomba biztosan beledöglöttem volna. Szép, nagy bookline-os csomag érkezett nyolc könyvvel, amiből csak kettő az én tulajdonom. Mindkettő megér egy külön posztot, így fogok is írni róluk, amint elolvastam őket (bár az Alkotó Szándék soha sem lesz könyves blog).

“Vénnek nem jó e táj” – írja William Butler Yeats… és valóban. Olyan jó, hogy megírják nekünk, hogy minden szar – különben kemény tapasztalatok árán kellene megtanulnunk ezt. Persze vannak általános értékek… Kipusztulófélben. Ma már a Vad Nyugaton sem érvényes  a párbaj-kódex, bivalytaglózóval lövik fejbe a védtelen autózókat. Persze ehhez elbaszott pszichopaták kellenek – szerencsére Cormac McCarthy nem ferdít, amikor azt állítja: vannak ilyenek. Nem vádolhatjuk sarkítással, hiszen a mai kor tényleg agresszívabb és brutálisabb a réginél. A konzervatív elvek megfakulása és eltűnése persze nem jelentené még azt,  hogy közemberek a gazdagság reményében eleve öngyilkosság-szagú vállakozásba kezdenek (drogot lopni nagytételben bizony nem kifizetődőbb, mint gürcölni 12 órában) és brutális állatok gyilkolásznak. Valami más lappang a mélyben. A konzervatív, jókeresztény seriff filozofálgat is ezen, amennyire egyszerű elméje megengedi. Első húsz odalból annyi derül ki, hogy McCarthy nem szarozik (ahogy a Cohen fívérek sem adaptációjukban), a maga (pontosabban a vadnyugati egyszerű emberek) szikár nyelvén kő-realista, minimális szépirodalmisággal operáló szocio-thrillert perezentál az olvasónak, aki néz, mint borjú a marhataglózó csövébe.

Kevesebbet tudok róla írni olvasatlanban, de már az első nyolcvan oldalból állíthatom: Michel Houellebecq Egy sziget lehetősége c. regénye lesz polcom egyik legékesebb dísze. Már az eddig olvasottak is totális nihilizmust, kétségbeesést, fásultságot, depressziót tükröztek. Houellebecq ráadásul mindezt nem csak nyomorult hőseire, de az egész emberiségre rázúdítja egy könyörtelen posztapokaliptikus jövőképben. Igaz, az nem olyan domináns, mint a sokkal árnyaltabb fő történeti szál. Ha Houellebecq sorait olvasva felfordul a gyomrod, akkor a lelked mélyén biztosan egyetértesz minden gyűlöletes kijelentésével. Kíváncsi leszek a végére… lesz-e kiút a szakadatlan pokolból, ami az élet?

Hosszú idő után először fogtam kezembe olyan könyveket, amelyeket élvezettel olvasok. Megyek is, még hátra van 380 oldal.

március 18, 2009

Statisztikai közlöny… csak úgy mellékesen

Filed under: Egyéb — norubi @ 11:39 de.

A blog statisztikáit böngészve az elmúlt hét napban a látogatók által használt keresőkifejezések között találtam néhány érdekeset. 🙂 A statisztikai táblát belinkelem ide és kommentáltam néhány kulcskifejezést. Okosan kellene használni a keresőrendszereket, persze akkor jóval kevesebb látogatóm lenne.:)

0102

És egy kis látogaási mutató. Mint alább látható, az alig elkezdődött március hónapban valamiért sokkal több az oldal létogatottsága, mint eddig. Tavaszodik, vagy mi?

stat1

Szóval ez után sem fogom cserbenhagyni olvasóimat. Márciusra igazi csemegéket tartogatok. Folytatódik majd a Mid-Kult Rendezőzsenik sorozat, Timus Bekmambetov bemutatásával. Előtte még (hamarosan) kritikát  olvashattok Pálfi György új filmjéről, a Nem Vagyok a Barátodról. Később újabb nagyszabású értekezés is várható és egy kedves, amatőr író ismerősöm készülgető novellasorozatára is felhívom majd a figyelmet, hogy aztán magamról is írhassak végre egy kicsit.

Tartsatok velem márciusban is és olvassátok olyan szívesen a cikkeimet, amilyen szívesen én írom nektek!

Norubi

Pálfi György - Nem vagyok a barátod

Pálfi György - Nem vagyok a barátod

március 10, 2009

Dr. Máriás kiállítása

Filed under: Egyéb — Címkék: — norubi @ 4:44 du.

mariasferi és vikiDr. Máriás( színes egyéniséggel megáldott kortárs művész, a Tudósok zenekar frontembere) szeretettel meghív mindenkit kiállítására!

Az info-t köszönöm barátomnak, Reakciós Tóth Bélának.

március 3, 2009

Kiss Ervin és Kiss Ráhel művészete

Filed under: Alkotó — Címkék: , , , , , , — norubi @ 7:39 de.

CMNem sok idő telt el Megszálló Tőzike bemutatása óta, máris újabb alkotói profilrajzot adok át olvasóimnak, ezúttal két művész bemutatásával. Különbség a Tori-cikkhez viszonyítva, hogy ezúttal alig ismerem a szóban forgó két művészt. Munkáikra, pontosabban alkotói blogjukra, itt bukkantam rá, a korábban már bemutatott címkeszörfözés módszerrel.

A Kiss Művészeti Műhely 1996-ban kezdte működését.   A képzőművészet területén festészettel, grafikával, szobrászattal, a kézművességen belül kerámiával foglalkoznak. Kiss Ráhel és Kiss Ervin munkái közös műhelyben készülnek és közös gondolatmenet mentén haladnak. Visszanyúlnak  a hagyományos, népi motívumokhoz, de mindenkor szem előtt tartják az alkotói szabadságot, így modern elemeket is használnak.

Kiss Ráhel grafikáin az erdő fái ágaikkal, mint agysejtek csápjai, összefonódnak. Minden mindennel kapcsolatban van, az áthatolhatatlan vadon, a természet örök érvényű rendjét sugározza. A fák szürreális hálózatot alkotnak, gyökerük, nem a földbe fúródnak, összenőnek azzal, egyek vele.

Más képeken nyomasztó, de gyönyörű, fekete szecesszió… Tökéletes női testeket fonnak körbe erővonalak, növénymintázatok.

A művésznő kerámia-munkái hol antik, hol afrikai törzsi, máskor magyar népi stílusokat idéznek. Egyik legérdekesebb szobra a Férfi-Nő szobor… absztrakt Jin és Jang, őskettősség.

Kiss Ervin grafikái karcos, nyomasztó képek. A művész kegyetlen vonalakkal metszi ki a fehér lapból az alakokat. Nincs túlmagyarázás, nincs vezérfonál. Sötét impressziói, szürreális álomjelenetei épp oly elgondolkodtatóak, mint szétzilált, színes rajza.

Magyarországon több helyütt megtekinthetőek munkáik és nem régen egy internetes oldal is szolgál az érdeklődők tájékoztatásául, galériákkal, elérhetőségekkel.  Mindenkinek nagy szívvel ajánlom  a figyelmébe ezt az igazán igényes művészeti műhelyt.

http://kissrahel.wordpress.com/

kiss

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.