Alkotó Szándék

szeptember 22, 2009

Az élő művészet éjszakája (első nap) – ArtAlom 5. élőművészeti fesztivál

Filed under: Beszámoló — norubi @ 11:07 de.

Egerben a korábban Nyílt Térnek nevezett élőművészeti fesztivál a megjelenésekor hiánypótló kezdeményezésnek számított és tudomásom szerint napjainkban sincs hasonló a történelmi városban. Évente tehát egyszer adózhatunk csupán a performance, e különös művészeti ág hódolatának egybekötve némi zajzene-élvezettel. Az idén a roppant eredeti ArtAlom névre keresztelt fesztivál első napja olyan volt, amilyen… valakinek csalódást okozhatott, véleményem szerint azonban nem volt rossz. Pedig rosszul indultak a dolgok, ami az élő előadásokat illeti.

Mindenek előtt azonban fontos újítás a korábbi négy évhez képest, hogy a műsorsorozat nyitányaként film vetítésen vehetett rész a kedves publikum, és nem is akármilyen filmet nézhettünk meg. A CineFeszt (nívós hazai, de nemzetközi jelentőségű fesztivál) beválogatott filmjeiből a Welcome to Hebron című dokumentumfilmet tekinthettük meg, szép, fehér falra projektálva. Az izraeliek által megszállt palesztin Hebron város (tartomány?) mindennapjait mutatja be a film, a hagyományosan legobjektívebb narrátor, egy gyermek, illetve kamasz szemszögéből. Leila igazán jó a narrátor jó választás volt a  narrátor “szerepére”… Értelmes, aranyos lány, aki a nehezen élhető ellenséges közeg kellős közepén lakik. A film kezdetén magára ölti hagyományos fátylát és azt ecseteli, hogy vallása szabad választása és nem erőltette rá senki. A folyamatosan bekapcsolt kamera szenvtelenül veszi a palesztin gyerekeket, amint detektorral vizsgálják át őket az izraeli katonák, minden nap, iskolába menet. Ez a helyzetről sokat mondó képsor többször is megjelenik a filmben. A kamera azt is rezzenéstelen nyugalommal veszi fel, amikor az izraeli gyerekek szidják, ócsárolják, kővel dobálják meg a palesztinokat. Az alkotók nagyon helyesen a történteket átélő Leilára bízzák az ítéletet, de  amásik oldal is meghallgattatik, igaz a korábbi eseményeket látva, véleménye erőtlen. Egy leszerelt izraeli katona vall a fegyveres erők hozzáállásáról és hogy mennyire abszurd a helyzet ott, azt a “Gas The Arabs”, nyílván izraeli zsidók által elkövetett falfirka világosan szimbolizálja.A Welcome to Hebron nagy erejű, jól megszerkesztett alkotás, mely által csöndes szemlélői lehetünk egy megdöbbentő társadalmi helyzetnek.

Tóth Roland 2.70 Ft (aki nem emlékezne: két forint, hetven fillér) című animációs rövidfilmje ugyan technikailag príma, dramaturgiailag egyszerű, mint  a bot és egy rövidfilmtől csattanót várunk el, valamint az is segített volna a filmnek, ha a néhány perces játékidőt észlelhető vágás nélkül oldja meg az alkotó.

Aztán kezdődött végre az élőművészeti előadások, performance-ok sora és gyomrost kaptunk. Nem olyat, hogy fájjon, csak hogy feldühödjünk tőle. Jól mondta szaktársam, hogy aki először jött el ide, az többet nem fog. Persze akkor még én sem számítottam semmi jóra. Vályi Péter valami nagyon sokat képzelhetett a műfajról és valóban igaz, hogy minden belefér… de azért ez sok volt, vagyis kevés. Vagyis semmi. Pár percig zúgtak-búgtak-kattogtak a zajok a lejátszóból és szaktársam megjegyezte poénkodva, hogy lehet, mindjárt lekapcsolják a zajt és megköszönik a figyelmet… És tényleg. Várt ott a tömeg és be lett szopatva, ami nagyszerű társadalomkritikai üzenet, értem én… csak nagyon mérges lettem.

Dénes Imre - Találkozás

Dénes Imre - Találkozás

Nem számítva semmi jóra, és nagyokat kortyolva a borba vártam a következő fellépőt. Dénes Imre talán a nap lejobb, de mindenképpen jól megtervezett performance-a a Találkozás címet viselte. Vörös szőnyegen, törökülésben nő várakozik, szőnyegéhez, két arany színű szalag vezet. A szalagok végén zenélő játékbabák és két sújzó, bejön Dénes gyúrni kezd Vazze’ és tollpihével zsonglőrködik (súly-erő;tollpihe-gyengédség… vagy bármi), néha leesik a földre a rakoncátlan pihen… nem baj, fel lehet dobni újra, ez egy ilyen műfaj. Dénes Imre kifárad, lefekszik, a nő húzni kezdi az arany (lelki)szálakat és magához vonzza a férfit. Az mint oltár előtt, térdepel, áldozatot mutat be, majd végül megérinti a nő és elmegy, magára hagyva a férfit… Teljes átlényegülés egy pillanatnyi találkozásért… ugye-ugye mi mindent megtesz a férfi néha?

Egyfajta átlényegülés, pontosabban megtisztulás volt Kovács István előadásának is a témája. Angyal függ a falon, tükör, vízzel telli lavór. Kovács levágja ruháit, meztelen (aki nem látott addig performance-t, az meglepődhetett… holnap azonban lesz szó egy BMZ nemű illetőről, akit először látva én is meglepődtem, de azóta ismerem a műfajt). Fürödni kezd, majd borotvahabbal keni magát tetőtől-talpig, borotválkozik. Amikkor végez, megtisztulva végre ölelkezhet az angyallal. Csurom művér lesz, majd az angyal alatt átbújik egy fóliakockán és kimegy egy ajtón, amely mögül fényesség szűrődik ki. Megtisztulástörténet, üdvözülés.

Lévay Tibor inkább csak szép, mint érdekes előadással zárja a napot. Szép lány pedálozik szobabicajon, Lévay körbefonja fehér kolbászlufival. A falra mozgóképek egymásba vetítve spirálban, Esztétikus látvány, különösen hogy a lány nagyon aranyos. Aztán mindenkinek jut kolbászlufi és remélem a mellettem helyet foglaló lány még emlékszik a hiénás fiúra.

A fesztiválra minden évben a Kis Zsinagógában kerül sor, ahol nincsenek székek, mindenki földön ül, körbefogva az előadókat. Fent az emeleten teát lehet kérni, becsületkassza van csak. A napi műsor végeztével mindenki átmegy az Egal kult.clubba, legalábbis eddig így volt, most azonban a mellette lévő Egrix adott helyet a zajzenei előadásnak. DJ-k, laptopról zajonganak, ahogy csak tudnak, bevallom én addigra nem voltam jó állapotban, nem mentem le a “koncertterembe”…

Mindazon által az idei élőművészeti fesztivál első napja szerintem elég  jól sikerült és a mai napra is hasonló előadásokat várok, leszámítva  a legelsőt. Ma a filmre nem megyek, de megtudom majd, mit vetítenek… Most azonban búcsúzom barátaim, holnap jelentkezem a mai nap eseményeivel!

Mi a performance?

szeptember 12, 2009

Egy éve itt ( Javítva!)

Filed under: Egyéb — Címkék: , — norubi @ 9:07 de.

Tegnap nagyon kész lehettem, mert két évfordulót is elfelejtettem. Az egyik szégyen, a másik csak szórakozottság. Kezdem az előbbivel. Épp hunynám be a szemem, engedelmeskedve az álomtündér akaratának, amikor nagy sikoltozásra riadok fel. Az utcán emberek rohangáltak, felfelé bámultak és percenként hatszor mondták, hogy Úr Isten… és akkor leesett. Mondom, nagyon kész lehettem tegnap!

A 2001-es terrortámadásról itt most nem emlékezünk meg, helyettem sokkal okosabb emberek megtették tegnap, én már úgyis szégyenben maradok. A blog témájához sem passzol igazán. Hanem a blog…

Bizony tegnap egészen pontosan egy éve volt annak, hogy az első poszt (Köszöntő) megjelent a Creative Mind oldalain, akkor még csak az első, nyúlfaroknyi szöveggel. Nem is baj, hogy elfelejtettem ezt a neves dátumot (amely egyébként a Köszöntő felé ki van íva), mert maga a blog csak októberben indult be. Az első cikk eléggé rövidke lett, alig egy oldalnyi terjedelemben számolt be a 2008-as egri szabadművészeti fesztiválról. Akkor még Nyílt Tér volt, úgy emlékszem, idén Artéria lesz. Mintegy születésnapi ajándékként három nap, három cikkben fogok beszámolni az Kis Zsinagógában zajló eseményekről, hazánk egyik jelentős performance-fesztiváljáról, alig több, mint egy hét múlva.

Egy év hosszú idő a webkultúrában, az alatt bizony fejlődni kell. A CM olyan szinten fejlődött ez idő alatt, hogy tulajdonképpen most néz ki úgy, mint egy blog. Most már nincsenek önmagukról szóló posztok (remélem, ezt az egy darabot még megbocsájtjátok, elvégre szülinap van), nincsenek belinkelt zenék (csak cikk illusztrációjaként fordulhatnak majd elő), gazdagabbak, jobbak lettek a cikkek, értekezések. Közben visszatértem az oldal eredeti koncepciójához és többet foglalkozom, amatőr írókkal, irodalmi portálokkal, különböző kulturális kezdeményezésekkel. Nem maradhatnak el azonban a profikról, közismert alkotókról szóló életműrajzok, filmekről, könyvekről szóló elemzések sem. A blog a kezdeti időkben erőteljesen bukdácsolt, ritkán jelentek meg rajta igazán jó cikkek és csalódott is voltam, mert nem tudtam, hogyan fogjak hozzá eredeti teremhez, hogy a kultúrában járatos, érdekes embereket ismerjek meg és ismertessem meg az olvasókkal. Ez után jelent meg a blogon a Nagy Blog-ajánló, ahol három fantasztikus blogot mutathattam be az olvasónak. A Világ  jobb alsó sarka a kiwi-kultúrával foglalkozik, Barok Eszter blogja gykorlatilag mindennel a részecskegyorsítókban lezajló szubatomi folyamatokon kívül (kultúrális és szociológiai kérdésekkel, szórakozással és az élet dolgaival), az Entembez blog pedig könnyed, színes formában értekezett a “mindennapi kultúráról” (sajnos azóta bezárt). Elhatároztam, hogy újra felkeresem ezeket a nagyszerű embereket és megkérem őket, hogy mondják el, mi történt velük azóta, mivel foglalatoskodnak a blgozáson kívül. Sokat köszönhetek ezeknek az embereknek, gyakorlatilag azt, hogy nem adtam fel a cikkek írását és nem halt meg a CM.

A nagy blogajánló után Megszálló Tőzike barátnémet mutattam be, ő tiszteletbeli tagja a nemlétező CM-klubnak, amely a nemlétező klubokhoz híven inkább csak eszmei értékkel bír. Ő minden esetre bájos színfoltja az ismerőseim körének. Nem sokkal ez után a Kiss Művészeti Műhely bemutatása következett. Őket is fel fogom kérni, hogy meséljenek az elmúlt egy évről.

Számos hullámvölggyel teletűzdelve, a CM nyikorogva haladt egészen nyárig, amikor belefarolt egy bazi nagy gödörbe és nem adott magáról életjelet. Akkor terveztem egy nagy Sci-fis összeállítát, amelyet egy párhuzamos blogon a DYSTOPIA blogzine-on adtam volna közre, de korántsem önhibámon kívül erre nem került sor. Néma csönd következett, amit Ti valamiért a múlthavi rekord-látogatottsággal háláltatok meg (több, mint 700-an nézték meg a tetszhalott blogot, köszönöm! :)). Nem akartam hagyni, hogy magfulladjon a CM, ezért elhatároztam, hogy újult erővel térek vissza. Épp jókor jött Szlobodnik Gábor barátom híre, mely szerint kiadásra került új könyve, a Bizonytalanság börtönében. Ugyanis elterveztem, hogy egyre többet foglalkozok amatőr írókkal, hiszen van pár ilyen ismerősöm. Emellett számos olyan webes kezdeményezés indult, amelyek felkeltették a figyelmem, tehát téma lett bőven. A DYSTOPIA blogzine-ba tervezett cikk-ötletek sem vesznek kárba. Ezen a blogon jelennek meg, valamint valamilyen formában a http://www.intergalaktika.hu/profile/SzujoNorbert oldalon, hiszen ezek az írások inkább a sci-fi rajongókat fogják érdeklni.

Emellett a CM-nek elindítottam egy videós “mellékletét” a Creative Mind youtube-csatornát. Már korábban is terveztem, hogy az általam fellelt érdekesebb videókat megosztom az olvasókkal, de túlságosan nehéz lett volna kiválogatni a töménytelen mennyiségű vacak videó közül, ezért külön csatornát indítottam a http://www.youtube.com/user/norubicreativemind címen. Ide érdekes interjúk, filmelőzetesek és mostanában pl. az egri Kis Zsinagógában rendezett élőművészeti fesztiválokkal kapcsolatos videók, kisfilmek kerülnek fel. Jó szórakozást hozzá!

Hogy mit hoz a jövő? A tervek ugyan képlékenyek, de néhány kiindulópont azért van. A három napos fesztivál-beszámolót mindenképpen szeretném megcsinálni, talán barátaim segítségét is kérve. Ezen kívül igyekszem felvenni a kapcsolatot régi ismerősökkel, bloggerekkel, alkotókkal. A szeptember hónap és a következő hónap eleje a webkultúra jegyében telik majd, sok internetes kezdeményezést mutatok be – fikciós blogokat, írástechnikai blogokat. Folytatódik majd a Mind-Kult Renezőzsenik sorozat, Gillermo Del Toro bemutatásával. A DYSTOPIA rovatban érdekes tanulmányt olvashattok majd arról, hogyan ábrázolják a filmek a mesterséges intelligenciát. Ezen kívül szó lesz filmekről és a tudományos fantasztikummal kapcsolatos eseményekről. Mivel többeknek tetszett a Brian Michael Bendis-ről és a Dark Avengerről szóló cikk, ezért ezt a vonalat sem felejtem el.

Szeretném, ha továbbra is hűséggel látogatnátok a blogot, nem azért mert ezzel pótolhatatlan információforráshoz juttok. Egyszerűen csak olyan szívesen adom nektek az Alkotó Szándék cikkeit, ahogyan csak egészen becses ajándékokat lehet átadni. Ki nézi azt, hogy egy szép ajándék mennyire hasznos? Emellett azért remélem, hogy írásaimmal adok is valamit az olvasóknak, hogy általuk gyarapodik a szemléletük. Nézzetek vissza gyakran és szemezgessetek a cikkek között.

Jó szórakozást kívánok nektek a következő egy évre is!

szeptember 11, 2009

bIRODALOM – ROST magazin

Filed under: Webkult — Címkék: , , — norubi @ 8:02 de.

Augusztus elején röppent fel a hír a hazai kultúrális honlapokon és blogokon, hogy megjelent a ROST magazin. Hogy senki nem pattant fel és nem rohant azonnal az újságoshoz, elsősorban nem annak köszönhető, hogy egy internetes kiadványól van szó. Vadi-új kezdeményezés a vadi-új Vadkeletről. Él még a hazai ponyva, nem folytották meg a Da Vinci-kódok és a Twillightok és szerencsére az igényes szépirodalom sem szorította ki a piacról. A ROST magazin (az embernek ingere támad, hogy végig nagy betűvel írja, mint a LOST-ot) nem többre vállalkozik, minthogy pár perces szórakozást nyújtson az arra éhes olvasónak. Nem többre, de nem is kevesebbre.

A ROST tehát egy antalógia, picinyke füzet, amelyben picinyke írások vannak. A felkért íróknak 3000 karakteres novellácskákat (a novella szó már kicsinyítő képzővel van ellátva) kellett írnikus. Nem várhatunk tehát többet az írásoktól, mint szapora, minimalista történetmesélést a végén egy ilyen-olyan csattanóval. Meglepő módon volt, aki ilyen körülmények között nagyon szépen teljesített.

Nehéz értékelhető hosszúságú cikket írni egy ilyen kiadványról, de azt sem akarom, hogy  kritikák hosszabbak legyenek, mint maguk a művek. Némi alapvető ismerettel had szolgáljak az Olvasónak arról, hogy mi is a ponyva. Kis témához, kis információs forrás jár. Bár a Wikipédia stílszerű lenne (ha már ponyvairodalom, ugye), de legyen a kislexikon.hu a kiidulópontunk. E szerint a ponyvairodalom “Régebben a köznép szórakoztatására szánt, vásári ponyván árult irodalmi alkotások. ÁImoskönyvek, mondák, mesék, betyártörténetek mellett remekművek is kerültek ponyvára (pl.: Petőfi Sándor versei)” mai definíciója szerint pedig “Művészileg igénytelen, alacsony színvonalú alkotások, legtöbbször ponyvairodalomregények. Témájuk főleg a bűnüldözés, a kémkedés, valamilyen szentimentális kaland stb. Célja kizárólag a figyelem lekötése izgalmas v. annak szánt cselekménnyel. Káros társ. jelenséggé akkor válik, ha sikerűl kiszorítania az olvasmányok köréből az értékes irodalmat.”  – link

A ponyvairodalmi alkotások sajátossága, hogy zsánerek köré csoportosulnak, így nincs egységes ponyvaolvasói tábor, az érdeklődést vagy műfajokhoz vagy leggyakrabban szerzőkhöz kötik az olvasók. A ponyvában népszerű műfaj a krimi,a horror, a romantikus regény, kalandregény, a fantasy és a sci-fi különböző vadhajtásai. A ponyván belül is megvan a kettős vagy akár többszintű rétegződés, igényes és igénytelenebb írókat és műveket különböztetnek meg az olvasók és a kritikusok egyaránt. George R.R. Martin-t nem veszik egy lapra a tucatfantasy-író R. A. Salvatore-ral, pedig mindketten egy olyan zsánerben dolgoznak, amely talán a legkevesebb lehetőséget adja a szépirodalmi igényességű elbeszélésre (de ma pl. szépirodalomnak tekinthetjük a Gyűrűk urát vagy a Narnia-regényeket, vagy az Alice csodaországbant, holott elvileg nem azok – sántít a példa, mert ez ifjúsági irodalom, ami speciális rétege a szépirodalomnak). Minden műfajban vannak nagyágyúk, Stephen King-től, Robin Cook-on át, Dan Brownig vagy Lőrinc L. Lászlóig. Köréjük általában masszív táborok csoportosulnak. Az utolsónak említett névből kitűnik, hogy hazánk is kivette a részét az irodalom-iparból. Lörinc L. László még az igényesebb írók egyike, hiszen ötleteit utazásaiból meríti és szándékoltan a tömegekhez akar szólni, ezért használja a krimi műfaját. De említhetném még a jobbak közül Nemere Istvánt, akinek a munkásságának a jelentős része ponyvairodalom, ha nem is így nevezik. Aztán vannak “gyenge pontok” is, pl. a sokáig népszerű, gyalázatos, elviselhetetlenül buta Hód könyvek, amiket valami elmés ember megpróbált kiadni a renszerváltás után is, de beszélhetnénk még a “sosem voltam ott” és a “fősulin tanultam, hogy” tipusú háborús ponyvákról is. De a legegyértelműbb hazai példa, a Beholder és a Cherubion kiadó által kiadott töménytelen mennyiségű futószalag-regény az Észak lángjaitól, a Káosz ilyen-olyan testrészéig, a különbözű soft-sci-fiken (amik persze – figyelem! értelmiségi, sci-fi-rajongói közhely jön!! – fantasyk)  keresztül. Ha még a Terminator filmek alapján készült Halálosztó 3000 sorozatot is megemlítem, akkor már nem is olyan csábító  gondolat, hogy szabályos időközönként egy egyperces ponyvákkal teleszórt magazint olvassunk. És mégis.

Van ugyanis a ROST magazinnak egy diszkrét bája, ami letehetetlenné teszi a rövidke kiadványt. Hogy szeretjük az igénytelen szórakozást, jól mutatják a Transformers 2 nézettségi adatai. De esetünkben nem csak erről van szó. A magaziban szereplő történetekben lévő egy darab csattanó, dramaturgiai fordulat (amely a szűkös terjedelmi korlát és a kevés rendelkezésre álló stílus-eszköz miatt gyakorlatilag kötelező eleme az egyperces novelláknak) máris több, mint amit sok regényterjedelmű ponyvától megkapunk. Az írók biztos kézzel írták meg novelláikat, mondanivalót nem, kidolgozott miliőt azonban melepő módon sikerült a 3000 karakterbe beszorítaniuk, ilyen módon egészen érdekes alkotások születtek.

Juhász Viktor Hajnal hasadt című novellájában a rendszerváltás, okkult, démonikus folyamat, lovecrafti fordulat egy szürke, jelentéktelen vidéken. A Ha embereknem vagy angyaloknak nyelvén szólok is Körmendi Ágnestől ugyan gyengécske csattanóval operál, de főhősének stílusa megkapóan laza, holott “foglalkozását” tekintve nem ezt várnánk tőle. Fehér László a gamer-élményt szemlélteti, roppant ötletes írásában, az Átmenetben. K. Varga Beátától a Bioüzemmód egészen zseniális, kihagyhatatlan, egy perces sci-fi, a műfaj utánozhatatlan esszenciáját szarkazmussal visszadva. Csigás Gábor Nappal-éjjelje inkább csak érdekes, de szórakoztató, komor hangulatú, misztikus, lélektani fantasy. Mártonffy Mandula egészen döbbenetes erejű, szürreális, elvont kis írása nagy meglepetés volt nekem, a magazin előadástechnikailag messze legizgalmasabb alkotása (Mégis inkább). A Levelek a szerkesztőségből (László Zoltán) szintén szarkasztikus sci-fi, apró fricska, egyszerű, de nagyszerű csavarral. Miklós Ágnes Katától a Hajnalban, hazafelé szintén csi-fi, az előbbieknél kevésbé érdekes, reális jövőképet bemutató disztópia, amely bár ötletes, hoszabb terjedelemben kidolgozva súlyosabb is lehetne. J. Goldenlane Ugrás című alkotása kissé egyszerű fantasy vagy (a fantasztikus elemek hiánya miatt) történelmi jellegű ponyva, szikár, flegmatikus stílusa miatt lehet érdekes.

A ROST magazin legnagyobb érdeme az, hogy létezik és létezésével egy szabad szemmel talán nem látható, de szintén létező lyukat tölt be. Ami igazán lenyűgöző, az a projectben résztvevő szerkesztők és alkotók lelkesedése. Ez valahogy nem érzékelhető a kommersz irodalomban (ahová, ne feledjük, a szépirodalom jelentős darabja is tartozik) és ez az, ami miatt én megismerésre, támogatásra érdemesnek tartom Magyarország első ilyen jellegű kiadványát, amely nem csak a hazai ponyvairodalmat, de a webkultúrát is gazdagítja.

http://pulpfiction.hu/ oldalról letölthető a ROST magazin monitor- és nyomtatóbarát formában, valmint négy további novella hangoskönyv formájában meghallgatható, hivatásos színészek előadásában.

szeptember 4, 2009

Kreatív labirintus – Szlobodnik Gábor: A bizonytalanság börtönében

Filed under: Könyv — Címkék: , , — norubi @ 7:59 de.

CMSzlobodnik Gáborral a régi, szép Fangoriás időkben ismerkedtem meg, a megboldogult horrormagazin fórumán. Aztán a Dark Corners elindulásával rajzolódott ki a leginkább közös pont az érdeklődésünkben – ez pedig az írás volt. Gábor tudtommal, jóval korábban írni kezdett (de ezt majd Ő elmondja), én csak akkor. Művei már akkor kiforott írói stílussal voltak megírva és várható volt, hogy a fiatal szerző idővel kitör majd az interneten publikáló amatőr írók közül. Számos terv megvalósításába belekezdett, tagja lett a Tinta Klubnak, novellája jelent meg a klub első kötetében, a Pirkadatra Várva címűben, saját kötetet tervez, egy amatőr filmes csoportosulás tagja és végre megjelent régen készülő, nagy alkotása, a cikk témáját képező A bizonytalanság bötönében. Mindemellett Gábor nagy Lovecraft-rajongó, horror-kedvelő, kedves ismerősöm, barátom. A jó viszony ellenére elhatároztam, hogy nem csak a jó dolgokról fogok itt írni, hanem a rosszkról is. A mű azonban nem hagyott sok választást.

Amit először is tudni kell, az az, hogy az A bizonytalanság börtönében nem szokványos regény, hanem egy játékkönyv, ismertebb nevén “lapozgatós könyv”. Azért vonakodtam ezt leírni, mert ebből vélhetőleg mindenki a klasszikus Ian Livingstone-játékkönyvekre asszociál, vagy, ne adj Isten, a Cherubion kiadó változó minőségű, ám leginkább gyatra kiadványaira. Gábor nagy rajongója ezeknek a leginkább fantasy témájú kalandjátékoknak, de műve megalkotásánál egy merőben új koncepciót vett figyelembe. Aki ismeri a fent említett játékkönyveket, az tudja, hogy ezek leginkább a papír alapú szerepjátékokra hasonlítottak abból a szempontból, hogy az általunk irányított karakternek fejleszthető tulajdonságai voltak, ezeket befojásoló “varázstárgyakat” szerezhettünk és esetenként harca keveredhettünk szörnyekkel, más ellenfelekkel. Ennek lebonyolításában egy szintén a klasszikus RPG-re emlékeztető harcrendszer segítkezett, amelynek fő támpillére a dobókocka volt. Minden csata kimenetelét a kockadobás döntötte el, így igen nagy volt a szerencse-tényező, ami elronthatta volna játékélményt, ha nem csal mindenki, kivétel nélkül (nem hivatalos statisztikán alapuló információ – NT).

A bizonytalanság börtönében azonban más utat követ és nagyon remélem, hogy nem az utolsó lépés ezen az úton. Egyrészt a hagyományosan megszokott fantasy (vagy a  még gázabb ál-sci-fi) környezet helyett a műfajban kevésbé kihasznált, lovecrafti-milliőben (tehát a XX.század elejének gótikus rémtörténeteinek világában) játszódik a történet. Másrészt nincs kockadobás, amiért igen hálás lehet az olvasó. A játékot tehát nem a harc lendíti előre, hanem különböző nehézségű logikai feladatok megoldása, bolyongás a felkínált helyszíneken és közben a nagy részletességgel megírt, nagyszerű történet mozaikbarabkáinak összerakása. Ebből a szempontból A bizonytalanság börtönében nem is az asztali szerepjátékokhoz hasonlít, hanem a számítógépes kalandjátékokhoz. A lényeg  azonaban az, hogy a korábban megszokott játékkönyvekénél lényegesen jobb, frisebb élményt nyújt, és ennek számos oka van.

A könyv két nagy erőssége a történet és a logikai feladványok, ezek pedig tökéletes rendszert alkotnak egymással. Már itt elmondom, hogy szerintem ez a mű hibátlan percizitással megszerkesztett, veszettül-szórakoztató kaland, amit vétek kihagyni. A történet eredetileg szokványos, gótikus, okkult, misztikus thriller ám a játékrendszerből fakadó non-linearitás és a kellően sok történeti szál magasan az átlag felé emelik az élményt, amely eleve nem akármilyen. Hihetetlenül izgalmas, fordulatos rémtörténet ez, melyben az író végig fenttartja a feszültséget, amelyet (nem győzöm hagsúlyozni) a játékmenet csak tetéz. Nemhiába elmítem ezt újra és újra, ugyanis szerintem a mű legnagyobb erénye nem más, mint a logikai feladványok precíz rendszere és azoknak, a történet menetére, a karakterfejlődésre gyakorlolt hatása.

Az alap maradt a régi: kis fejezetekből áll a mű, amelyek számozva vannak, a fejezetek végén pedig választanunk kell, merre tovább (ha erre mész, menj a x. fejezetre…). Ilyen módon különböző termeket, szobákat, helyiségeket járhatunk be és kutathatunk át. Ez utóbbival kapcsolatos az eszközhasználat, amelyhez foghatót én még nem láttam játékkönyvben. Kutatásaink során különböző eszközöket találunk, amelyek esetenként számozva vannak. Mindenképpen meg kell jegyeznünk, milyen eszközök vannak éppen nálunk, így ha dobókockára nincs is szükség, azért egy papír és egy ceruza elkél (ennyi azonban bőven elég lesz). Később ugyanis, minden felszedhető tárgyra szükségünk lesz. Ha a tárgy nincs számozva, akkor vélhetőleg a későbbiek során egy kérdéssel szembesülünk: nálunk van-e a tárgy(Itt hívnám fel a figyelmet, hogy csalni nem érdemes, meg igazán élvezetes dolog a keserves kínok között bekövetkező halálunkról szóló leírsokatolvasni, ha úgy adódik). Érdekesebb azonban, ha a tárgy számozott. Az ilyen tárgyak vagy kombinálhatóak más tárgyakkal, vagy csak egy adott fejezetnél használhatóak. Sokszor nem áll előttünk megfelelő alternatíva, csak a tárgyak számával végzett egyszerű műveletek segítségével juthatunk tovább. A rendelkezésünkre álló helyszín minden szegletét be kel járnunk és át kell kutatnunk és közben érdemes térképet készíteni. Erre különösen a titkos ajtó-keresgélő feladatok miatt van szükség, amelyek miatt bizony gyakran be kell járnunk már sokszor meglátogatott helyszíneket is. El is érkeztünk a játék másik nagy erősségéhez. Ugyanis Gábor ügyesen megoldotta a lapozgatós könyvek nagy hibáját, amikor is visszatérve korábbi helyszínekre, ugyanaz az esemény (ellenfél) fogadott minket, ezt ugyan egyszerű továbblapozással meg lehetett oldani, az élmény sérült ez által. Gábor ezt két féleképpen oldotta meg. Vagy egyszerűen közli, hogy ha jártál már itt, lapozz ide… vagy, ami zseniálisabb: a megszerzett tapasztalatokhoz köti a továbblépés lehetőségét. Ehhez azt kell tudni, hogy a klaszikus játékkönyvek gyakorlatilag nem kezelték az idő dimenzióját. Szóltak ugyan utasítások arról, hogy most pihenhetsz egy órát vagy egy napot, ez csak értékeinkre volt hatással. Ha “egyik nap” egy tóparton találkoztunk egy szörnnyel, “másik nap” ugyanazon a tóparton, ugyanazzal a szörnnyel találkozhattunk. Ha egy teremben volt egy látomásunk, akkor később viszszatérve újra ugyanaz a látomásunk támadt. Ez végképp lerombolta azt az érzésünket, ami A bizonytalanság börtönébennél tökéletesen működik: hogy egy interaktív regényt olvasunk és nem egy “magányos szerepjáték” részesei vagyunk, ahol csak dobálnunk kell a kockákat. A bizonytalanság börtönében története során egyre több és több információt tudunk meg az egyes szám, első személyben elmesélt történet főhősének életéről, hányattatott helyzetének okairól. A történet során személyekkel találkozhatunk, akik információkkal látnak el mindek. Ha visszatérünk olyan helyekre, ahol korábban pl. egy kellemetlen atrocitásban volt részünk, de már birtokában vagyunk a tapasztalatnak, amit szereztünk ez által, akkor nem kell átélnünk újra az atrocitást. Így karakterünk nem csak térben bolyong, de időben is halad és karaktere fejlődik, ismeretei tágulnak. Mindez a korábban már említett, nagyszerű történet kibontakozásában elengedhetetlen.

Végezetül maga a kiadvány szerzői kiadásban jelent meg, tetszetős példány, hangulatos borítóval (bár kicsit jobban örültem volna, ha a könyvön belül szereplő egyik illusztráció került volna  a címlapra, de ennek talán korlátai lehettek). Belül néhány illusztráció van csupán, ebből is látszik, hogy ez komolyabb, felnőttesebb, mint fantasy stílusú rokonai. Irodalmilag (igaz, mint szórakoztató irodalom) is igen igényes, előrehaladásunkkal a történet egyre inkább elmélyül, komorabb lesz, hoszabbodnak a fejezetek és a történet végén vérre menő közdelmekben, egy nagyszerű fordulatban és egy korántsem megnyugtató lezárásban lesz részünk.

Nehezen tudom átadni a könyvvel kapcsolatos érzéseimet, az nem kifejezés, hogy jól szórakoztam: mint kikapcsolódás, mint játék és mint olvasmányélmény is páratlan volt – állandó feszültséggel teli, nagyszerű kaland. Egy komoly szerző, régóta készülő, folymatosan finomított munkája. Néhány dolgon lehet majd finomítani a későbbi hasonló művekben, de fölösleges túlbonyolítani a dolgot, ha így is működik.

Csak a végével “nem voltam megelégedve”. Az addig rendben van, hogy le kellett zárni a történetet, de hogy legalább a perverzek kedvéért ne lehessen visszatérni egy kis bolyongásra…:)

Működteti a WordPress.com.