Alkotó Szándék

október 14, 2009

Keleten a helyzet – Vexille/Wonderful Days

Filed under: DYSTOPIA — Címkék: , , — norubi @ 1:11 du.

Ha azt mondom, cyberpunk, Te Gibsont mondasz! Akkor sincs azonban nagy baj, ha valami anime jut eszedbe a vad keletről, még nem vagy menthetetlen. A rövid játékidőben gyakorlatilag a cyberpunk teljes esszenciáját szummázó Ghost In The Shell és a kultklasszis Akira mellett már alig akad olyan ázsiai animációs filmremek, amelyet a szőrös szívűek ne sorolnának a “másodvonalba”. Az Ergo Proxy még az elit osztály, az Appleseed újabb részei már nem. Keleten a helyzet változatlan – szinte. Az utóbbi pár évben azonban két igen jelentős cyberpunk-anime is született. Az egyik jelentősége, hihetetlenül friss témaválasztásában rejlik, a másiké abban, hogy nem japán gyártmány.

Egyik sem friss darab. Világuralmat azomban valóban csak az elmúlt 1-2 évben harcoltak ki maguknak – már az elején leszögezem: méltán. Szó sincs róla, hogy újabb mérföldkövek születtek a stílusban, egyszerűen csak újabb adalékkal finomodott a már amúgyis pikánsan fűszerezett étel.

A Vexille 2007-ben jelent meg, hozzánk 2008 végén/2009 elején érkezett, puritán dvd-kiadásban. Teljes egészében számítógéppel generált (CG), szemkápráztató animációval, jól sikerült történettel, melynek leginkább hihetetlenül friss, a jelenkori helyzetre reagáló alapfelvetése lehet érdekes. A viszonylag közeli jövőben a elharapózó biotechnológiai és robotikai kísérletek visszaszorítása érdekében az ENSZ betiltja az ilyen jellegű kutatásokat, mint annak idején az atom-fegyverkezéssel is tette. Mivel Japán élen jár az érintett területeken, nem hódol be a világ akaratának, egyszerűen elzárkózik (ahogy egyébként most is tesz, bár egyelőre nem olyan intenzíven) a szó legszoroabb értelmében. Maga köré szemnek, műszernek áthatolhatatlan falat von és egy évtizedig nem ad magáról semmi jelet. Nem tudja tehát senki, mi folyik  a kulisszák mögött. Amikor azonban egy katonai akció során kiderül, hogy Japán minden képzeletet felülmúló fejlettségre tett szert a biotechnológia terén, egy speciális alakulat azt a feladatot kapja, hogy hatoljon be a lepel mögé és gyűjtsön információkat. Ahogy az lenni szokott: az akció kudarcot vall, alig éli túl valaki, az egy szem főszereplőnek szinte egyedül kell szembeszállnia rosszakaróival annak ellenére, hogy egy komplett felszabadító mozgalom jelentős tagja lesz. Az alapfeltevést (amely meghozta a filmnek az egyöntetű kritikai sikert) és egy roppant találó dramaturgiai fordulatot leszámítva, a Vexille története átlagos, de jól felépített cyberpunk-eposz. Néhol sajnos megidéz olyan klasszikusokat, mint a Mad Max vagy egészen megdöbbentő módon a Dűne, de az ezekből átvett kliséket (mert, minek szépítsük, azok) nem céltalanul használják fel az alkotók, a maguk kis univerzumához igazítják azokat. Mindehhez pompázatos CG-látványvilág kapcsolódik, amely csak az érzelmes jeleneteknél bicsaklik meg, de ott nagyon. Anime-játékfiguráink nem nagyon képesek összetett érzelmeket arckifejezésekkel megjeleníteni. A járművek, robotok és statikus objektumok megformálása azonban hibátlan.

A másik díszes darab, amiről szót ejtek, jóval korábban jelent meg, mint a Vexille, de hazánkba csak nemrég érkezett, az előbbihez hasonló, nem túl gazdag DVD-kiadásban. A Wonderful Days szinte minden tekintetben átlagos, a stílusba (értve itt a cyberpunkot és az animét egyaránt) semmi újdonságot nem hoz, mindazon által filmtörténeti mérföldkő. Ugyanis az első egész estés, mozira szánt dél-koreai rajzfilm. Kezdésnek pedig tökéletes. Nem is anime, modhatnánk, de mivel a japán anime szó semmivel nem jelent többet, mint rajzfilm, ezért maradhatunk ennél. Annál is inkább, mert egyértelmű, ki merített, kitől. A Wonderful Days megidézi a klaszikus cyberpunk-animéket és egy szerintem feledhető ponton még kicsit a steampunkra is rákacsint. Történetének alapvetése ötletesnek tűnik (a hulkadék és szennyezőanyag újrahasznosítására berndezkedett, tolális állam képe érdekes, de sajnos csak ürügy a giccses akció sci-fi-szcénák sorbafűzésére), a történet azonban végig átlagos, bár izgalmas és leköti a figyelmet. Ami igazi erőssége a rajzfilmnek, az a látvány- és hangzásvilág. Nyílván engem minősít, de Én még nem láttam ennyire szépen megkomponált képi és zenei világot egyetlen keleti animációs filmben sem. A CG-háttér előtt, kézzel rajzolt karakterek színészkednek és néhol egy-egy fénykép is betüremkedik a képbe, olyan elképesztő harmóniában egyesülve, amelyhez foghatót alig szemlélhettünk meg eddig. Így fordulhat elő, hogy a film legélvezetesebb részei azok, amikor valaki némán utazik motorral vagy valamivel a gigantikus tájakon keresztül, a gyönyörű képek és a melankólikus zene együtt szívfacsaró. Tudomásom szerint a film, nem jelent meg nálunk moziban, csak DVD-n, ami nagy kár, mert gyöngyvásznon elképesztő élményt nyújthatott.

Amíg a Wonderful Days a cyberpunk műfaj töretlen népszerűségét bizonyítja, addig a Vexille a létezésének jogosultságát, az üzenet örökérvényűségét. A keleti cyberpunk-opuszokra azonban jellemző egy  a stílusban nem hagyományosan jelenlévő szemlélet, mely szerint “nem a gépben van a hiba”… Minden, modern technológiából fakadó bajnak, kibernetikus rákfenének az ember az okozója. Ezt a Vexille mutatja be legtisztábban: monumentális, tudományos alapokra helyezett történetében a megdöbbentő etikai krízis, emberek millióinak kizsákmányolása tulajdonképpen egyetlen ember, hatalomvágyból táplálkozó őrületének eredménye.

Mondhatjuk ugyan, hogy keleten a helyzet változatlan, hiszen igazán új szemléletek nem érvényesülnek, ám éppen ez a két alkotás igazolja, hogy szükségünk van még a múltból vagy akár a jelenkori tapasztalatokból való tanulásra. És ha mégis valami másra vágynánk, ne feledjük: készülőben van a Blame! című (szerintem a valaha megírt legjobb) japán képregénybők készült CG-filmadaptáció, amely remélhetőleg új színt hoz majd a cyberpunk-animék világába – a feketét.

Mit hot a jövő?

Mit hoz a jövő?

cooltext437265313

október 6, 2009

Call of Duty – Konrád György előadásáról

Filed under: Irodalom — Címkék: , , , — norubi @ 12:49 du.

Van az úgy, hogy hív a kötelesség. Ilyenkor pl. véleményt kell írni egy esszéről, hogy a kőkemény PhD-vel rendelkező tanárúr kéjes örömmel vesézhesse ki, vagy csak ráírhasson valamit unalmában, mosolyoghasson rajta egyet. Most lettem kész a munkával és úgy gondoltam, mielőtt elvész az iskolai bürokrácia mocsarában, megosztom veletek, mert hát témába vág, az írásról szól. Amúgy is megtaláltam egy gimis, szín ötös magyar dogámat és könnyezve olvastam végig az alacsony színvonalon megfogalmazott, de ezek szerint hatásos esszémet József Attila akármilyen költészetéről. Úgy döntöttem  ilyen jellegű szösszeményeimet, ha lesznek még valaha, nem hagyom elveszni. Hát itt van (alatta pedig  a vizsgált esszé/előadás):

Szujó Norbert (Norubi)

Konrád György előadásáról

Konrád György szépirodalmi, néhol lírai hangnemben nem értekezik, hanem szónokol az írás és az alkotás csodájáról. 2008-as előadásában tulajdonképpen a téma minden aspektusát érinti, filozofikus gondolatokban tárja elénk az írás, leginkább a fikcióírás kérdéseit. Értékes gondolatokat fogalmaz meg, így akit nem zavarnak az olyan (egyébként igen szép) mondatok, mint “Minden ember várkastély, én is az vagyok, de csak néhány szobáját lakom.”, az valóban jelentős íráselméleti tudnivalókkal olthatja tudásszomját. Le kell ugyan hámozni az ibolyaszín héjat a laktató gyümölcshúsról, ez azonban pont az írás iránt érdeklődőknek nem jelenthet gondot. Szakmai szempontból lehetett volna feszesebb az előadás, de ezzel nyilván unalmasabb is lett volna. Konrád György minden kis fejezetben egy-egy témát boncolgat – nem a teljes körű anatómiai leírás céljából, a lényeget azonban biztos kézzel emeli ki és mutatja be a maga eszközeivel.
Szerinte az alkotó szándék az emberi gondolkodásban gyökerezik, minden ember elméjében megtalálható csírája. Összetett gondolati folyamatok kivetülése a mű. A mű pedig az író maga. “Figurái beszédhelyzetek: befesti az arcát, hogy ne féljen beszélni.” Freud szerint az alkotók szexuális sikertelenségük ellensúlyozása érdekében alkotnak. Kevésbé monomániásan a szexualitásra koncentrálva: amit nem tudsz elmondani egy másik embernek, azt alkotásba kódolva adhatod át az olvasónak, aki remélhetőleg egy feledhetetlen élménnyel gazdagodik ez által. Az író tehát önmagát írja másoknak. Szerepet játszik ha kell, mindig meg-megemelve az álarcot, hogy kitűnjön a szerzői én.
A fantáziáról mesél még Konrád, szerinte minden papírra vetett történet fikció, még az életrajz is. Fontosnak tartja a befogadót, mely nélkülözhetetlen eleme az írás-olvasás-megértés folyamatának. Olvasó nélkül nincs mű, világos. Ha írsz, az olvasónak kell adnod -mint láttuk – önmagad. Az írásnak persze vannak nehézségei. Történetesen a fantázia mindig gyorsabb, precízebb, hatékonyabb a szavaknál, amelyeket lassú kezünk papírra vet. Az írónak mégis alá kell vetnie magát az írás procedúrájának, amelyet ha jól csinál, önmagáénak érezheti a művet, az olvasónak szívvel adhatja. Az esszé szerzője néha zavarosan adja elő gondolatait, igazolást is nyert tehát: a szó gyarlóbb a gondolatnál.
Kevésbé elvont témára rákanyarodva az könyvek és az olvasás helyzetéről, jövőjéről filozofál. Eszmefuttatása elgondolkodtató, a problémákra tett javaslata üde, a hasonló témával foglalkozó könyvtártudósok körében nem igazán jellemző: használjuk ki a problémákat! Legyen kiívás a jövő.
Ezt írja: “Minden bizonnyal terjedni fog az elektronikus olvasás. Ha számítógépembe behívhatok bármely könyvet, lehetséges, hogy képernyőn olvasom egy darabig, lehetséges, hogy ugrom benne, és gyorsan lapozom, hogy átfuttatom és átfutom, ha azonban megállít a szöveg, megállít és marasztal, akkor kinyomtatom, de még valószínűbb, hogy akkor a vágy arányában nő a készség is megvennem a könyvet magát, mert aki sokat nézi a monitort, annak karosszékben jó fogású könyvet lapozni szabad órájában kellemesebb, mint az elenyésző fénybetűkre tapasztani a szemét nem csupán munkaidőben, de még a kötelességmentes olvasás luxusidejében is.” Pompás szavak, aranykeret, anyu képe mellé a falra! Konrád nem nyavalyog (csak a könyvtárosokat tudom felhozni rossz példaként újfent – én is az leszek). “Ha azonban megállít a szöveg” – nem tudok betelni ezzel a mondattal.
Néhány mondata azonban sok. Mint előadás, nyilván élvezetes az Írás, olvasás, véletlen bolyongás – esszének inkább csak érdekes. Ugyanakkor kellően átfogó és élvezetes – nagyszerű, tanulságos mese.

http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=1708

október 2, 2009

A Moly éjszakája – novellafolyam (1. rész 1/3)

Filed under: Novella — Címkék: , — norubi @ 7:34 de.

Legújabb novellasorozatom első darabját adom át a tisztelt Olvasónak! Szűz forrás, tehát itt jelenik meg először. Nagyon súlyos, depresszív alkotás, zilált történetmesélésel… Sötét kirándulás az emberi elme mélyére.

a moly éjszakája 001-1of3

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.