Alkotó Szándék

szeptember 6, 2010

Osztott kép – The Fourth Kind

Filed under: Film — Címkék: — norubi @ 8:42 du.

Az UFO-jelenség története (mondjanak akármit Däniken követői) 1947-ben kezdődött és a hidegháborús hangulattal, valamint, a szintén ekkor megszülető, modern kori tudományos fantasztikummal párhuzamosan (abból sokat merítve) alakult és fejlődött. A hippi mozgalmak révén vallásos áhítattal fertőződött, abszurd idegen-várás volt az utolsó csepp a pohárban és az egész elefántcsont torony alapjaiig omlott, hogy aztán újra feltámadjon. A téma az ezredfordulón élte utolsó reneszánszát, nem annyira a valós eseményeknek, mint inkább az X-akták tv-sorozatnak hála. Az olyan szavak, mint 51-es körzet, Roswell, eltérítés, x-edik típusú találkozás mind-mind beleivódtak a pop-kultúrába és nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, hogy ez volt eredeti funkciójuk. Akármennyire is népszerű a téma a mai napig, a régi, hisztérikus UFO-imádat a múlté, az idegenek már csak MacGuffin-ként  szerepelnek egy-egy populáris alkotásban, legyen az film, regény vagy popzenei videoklip. A The Fourth Kind megszületésére egyetlen igazi okot találunk és annak semmi köze a repülő csészealjakhoz.

Az 1999-es (figyeljétek a dátumot!) Hatodik érzék c. film felkavarta a misztikus thrillerek állóvizét. Az, hogy ez a film alapműnek tekinthető, leginkább a korabeli, hasonló stílusú alkotások alacsony minőségének és egy fiatal rendező (M. Night Shyamalan) sajátos alkotó hozzáállásának köszönhető. Minden esetre egy mai napig emlegetett opusról van szó, amely gyorsan gyűrűző hullámot indított el a zsáner állóvízén. Bár kevés ehhez fogható alkotás akad az elvi követők között (megemlíthetjük kiemelkedő példának a Más világot – 2001), a folyamat a mai napig tart és a horror-műfajból átvett (Előkép: Ideglelés – 1999!) , dokumentarista stílussal összefonódva jött létre a “based on true story”-horrorok új generációja, melynek legutóbbi, valóban említésre méltó képviselője a Paranormal Activity (2007). A rossz minőségű kézi kamerák adta realitásérzetet kihasználó filmdarabok igen nagy rajongótáborral büszkélkedhetnek és újra életbe léptették a horror egy  ősi szabályát: ne mutass semmit, csak sejtess! Ennek a filmhullámnak a képviselője (és egyben az eredeti gyökerek ápolója) a The Fourth Kind, képi világának  alapját azonban nem a home videók adják, hanem szokatlan módon a dokumentumfilmek. A magyarul szükségtelenül konkretizáltan Negyedik típusú találkozásoknak fordított film tulajdonképpen, doku-drámának tekinthető.

Az alkotók (a többes szám nem igazán indokolt, ez bizony egy szerzői darab) hihetetlen profizmussal hitetik el a nézővel a látottakat és a végeredményt tekintve, tulajdonképpen semmiben nem befolyásolja a filmélményt, hogy valóban megtörtént eseményeken alapul-e a forgatókönyv, vagy sem (nálam kitartóbb filmbarátok utánanéztek az igazságnak, a weben közlik is a megszerzett információkat – tessék kutatni!). Az innen-onnan összeguberált filmtechnikai elemeket elképesztő ügyességgel kalapálták egységes vizuális alapzattá a készítők. A dramatizált jelenetek összegyúrása az “archív” (kézi és biztonsági kamerás) felvételekkel az osztott képernyős megoldás révén olyan simán megy végbe, hogy egyetlen filmbarátnak sem lehet panasza. Ráadásul ezzel a viszonylag egyszerű trükkel a történet drámaiságát is erősítik, méghozzá igen nagy mértékben. A film legpompásabb jelenetében, a családgyilkosságban négy szemszögből nézhetjük végig az egykor (vélhetőleg) gondos családapa pszichikai összeomlásának tragikus végkifejletét. Bár a történet hemzseg a kliséktől és néhány egyszerű csavart leszámítva sík-egyszerű, abszurd módon épp a tematika iránt fogékony, ezért objektív kritikai vélemény megfogalmazására képes befogadók fogják a leginkább élvezni. Keményvonalas horror/thriller-fanoknak nem ajánlott, ők ugyanis hamar belefeledkezhetnek a filmes előképek találgatásába, ezzel rontva a filmélményt. A komoly filmkedvelők sem fognak hátast dobni tőle, az egyszerű és egyszeri szórakozásra vágyóknak azonban melegen ajánlom a The Fourth Kind-ot, amely egyébként üde színfolt a szemétebbnél szemétebb jelenkori misztikus thrillerek palettájának.

A rendezőről pedig csak annyit, hogy ezelőtt (egy igencsak B-kategóriásnak tűnő, emellett The Descent-szagú misztikus thrilleren – The Cavern – kívül) semmit nem tett le az asztalra. Mostani filmjével sem markolt sokat, de azt legalább elbírja.

szeptember 5, 2010

Kreatív lennék?

Filed under: Webkult — Címkék: — norubi @ 8:45 du.

Remélem, igen! Minden esetre Vash blogger ismerősömtől megkaptam a régóta áhított díjat, a nagy becsű Kreatív Blogger Awardot. Nagyon szépen köszönöm, Vash! És hálás vagyok neked a buzdító szavakért is! Mint láthatod, meg lett az eredménye.

Azért is örömteli számomra, hogy díjazott lettem, mert az elmúlt időszakban sokat foglalkoztam a mémeknek nevezett jelenségekkel és ezzel kapcsolatos tapasztalataimat az olvasókkal is szeretném idővel megosztani. Aki nem tudja, mi az a mém, annak előjáróban annyit, hogy a Kreatív Blogger Díj az egy igen látványos megjelenési formája a mémeknek.

Nem szaporítom tovább a szót, inkább eleget teszek kötelezettségemnek, de előre leszögezem, hogy a díjat csak holnap küldöm tovább, ugyanis alaposan végig kell gondolnom, hogy blogger ismerőseim közül ki nem kapott még. 😉

Hét dolog, amit utálhatsz bennem:

1. Lusta vagyok

2. Sokszor vagyok depis

3. Nem vagyok jó véleménnyel az Életről, a Világról és a többi nagybetűs Dologról.

4. Ha szeretek, azt túlzó odaadással teszem.

5. Ha gyűlölök, az meg se látszik rajtam.

6. Senki, soha, semmilyen körülmények között nem tud kihozni a sodromból (lehet próbálkozni)

7. Szépek a szemeim. 🙂 (állítólag)

És a Kreatív Blogger díjat tőlem a Tiszta Folt blog kapja. Egy buliban egyszer megtetszett egy lány és azóta nem tudok szabadulni a hálójából. 🙂 Bár messze van tőlem, művei közel hozzák őt… nem csak hozzám, minden olvasóhoz. Hm, gyermekkor. 🙂

Remélem, most nem csuklik.

Működteti a WordPress.com.