Alkotó Szándék

augusztus 10, 2010

Kámingszún….

Filed under: Egyéb — norubi @ 5:23 du.

szeptember 12, 2009

Egy éve itt ( Javítva!)

Filed under: Egyéb — Címkék: , — norubi @ 9:07 de.

Tegnap nagyon kész lehettem, mert két évfordulót is elfelejtettem. Az egyik szégyen, a másik csak szórakozottság. Kezdem az előbbivel. Épp hunynám be a szemem, engedelmeskedve az álomtündér akaratának, amikor nagy sikoltozásra riadok fel. Az utcán emberek rohangáltak, felfelé bámultak és percenként hatszor mondták, hogy Úr Isten… és akkor leesett. Mondom, nagyon kész lehettem tegnap!

A 2001-es terrortámadásról itt most nem emlékezünk meg, helyettem sokkal okosabb emberek megtették tegnap, én már úgyis szégyenben maradok. A blog témájához sem passzol igazán. Hanem a blog…

Bizony tegnap egészen pontosan egy éve volt annak, hogy az első poszt (Köszöntő) megjelent a Creative Mind oldalain, akkor még csak az első, nyúlfaroknyi szöveggel. Nem is baj, hogy elfelejtettem ezt a neves dátumot (amely egyébként a Köszöntő felé ki van íva), mert maga a blog csak októberben indult be. Az első cikk eléggé rövidke lett, alig egy oldalnyi terjedelemben számolt be a 2008-as egri szabadművészeti fesztiválról. Akkor még Nyílt Tér volt, úgy emlékszem, idén Artéria lesz. Mintegy születésnapi ajándékként három nap, három cikkben fogok beszámolni az Kis Zsinagógában zajló eseményekről, hazánk egyik jelentős performance-fesztiváljáról, alig több, mint egy hét múlva.

Egy év hosszú idő a webkultúrában, az alatt bizony fejlődni kell. A CM olyan szinten fejlődött ez idő alatt, hogy tulajdonképpen most néz ki úgy, mint egy blog. Most már nincsenek önmagukról szóló posztok (remélem, ezt az egy darabot még megbocsájtjátok, elvégre szülinap van), nincsenek belinkelt zenék (csak cikk illusztrációjaként fordulhatnak majd elő), gazdagabbak, jobbak lettek a cikkek, értekezések. Közben visszatértem az oldal eredeti koncepciójához és többet foglalkozom, amatőr írókkal, irodalmi portálokkal, különböző kulturális kezdeményezésekkel. Nem maradhatnak el azonban a profikról, közismert alkotókról szóló életműrajzok, filmekről, könyvekről szóló elemzések sem. A blog a kezdeti időkben erőteljesen bukdácsolt, ritkán jelentek meg rajta igazán jó cikkek és csalódott is voltam, mert nem tudtam, hogyan fogjak hozzá eredeti teremhez, hogy a kultúrában járatos, érdekes embereket ismerjek meg és ismertessem meg az olvasókkal. Ez után jelent meg a blogon a Nagy Blog-ajánló, ahol három fantasztikus blogot mutathattam be az olvasónak. A Világ  jobb alsó sarka a kiwi-kultúrával foglalkozik, Barok Eszter blogja gykorlatilag mindennel a részecskegyorsítókban lezajló szubatomi folyamatokon kívül (kultúrális és szociológiai kérdésekkel, szórakozással és az élet dolgaival), az Entembez blog pedig könnyed, színes formában értekezett a “mindennapi kultúráról” (sajnos azóta bezárt). Elhatároztam, hogy újra felkeresem ezeket a nagyszerű embereket és megkérem őket, hogy mondják el, mi történt velük azóta, mivel foglalatoskodnak a blgozáson kívül. Sokat köszönhetek ezeknek az embereknek, gyakorlatilag azt, hogy nem adtam fel a cikkek írását és nem halt meg a CM.

A nagy blogajánló után Megszálló Tőzike barátnémet mutattam be, ő tiszteletbeli tagja a nemlétező CM-klubnak, amely a nemlétező klubokhoz híven inkább csak eszmei értékkel bír. Ő minden esetre bájos színfoltja az ismerőseim körének. Nem sokkal ez után a Kiss Művészeti Műhely bemutatása következett. Őket is fel fogom kérni, hogy meséljenek az elmúlt egy évről.

Számos hullámvölggyel teletűzdelve, a CM nyikorogva haladt egészen nyárig, amikor belefarolt egy bazi nagy gödörbe és nem adott magáról életjelet. Akkor terveztem egy nagy Sci-fis összeállítát, amelyet egy párhuzamos blogon a DYSTOPIA blogzine-on adtam volna közre, de korántsem önhibámon kívül erre nem került sor. Néma csönd következett, amit Ti valamiért a múlthavi rekord-látogatottsággal háláltatok meg (több, mint 700-an nézték meg a tetszhalott blogot, köszönöm! :)). Nem akartam hagyni, hogy magfulladjon a CM, ezért elhatároztam, hogy újult erővel térek vissza. Épp jókor jött Szlobodnik Gábor barátom híre, mely szerint kiadásra került új könyve, a Bizonytalanság börtönében. Ugyanis elterveztem, hogy egyre többet foglalkozok amatőr írókkal, hiszen van pár ilyen ismerősöm. Emellett számos olyan webes kezdeményezés indult, amelyek felkeltették a figyelmem, tehát téma lett bőven. A DYSTOPIA blogzine-ba tervezett cikk-ötletek sem vesznek kárba. Ezen a blogon jelennek meg, valamint valamilyen formában a http://www.intergalaktika.hu/profile/SzujoNorbert oldalon, hiszen ezek az írások inkább a sci-fi rajongókat fogják érdeklni.

Emellett a CM-nek elindítottam egy videós “mellékletét” a Creative Mind youtube-csatornát. Már korábban is terveztem, hogy az általam fellelt érdekesebb videókat megosztom az olvasókkal, de túlságosan nehéz lett volna kiválogatni a töménytelen mennyiségű vacak videó közül, ezért külön csatornát indítottam a http://www.youtube.com/user/norubicreativemind címen. Ide érdekes interjúk, filmelőzetesek és mostanában pl. az egri Kis Zsinagógában rendezett élőművészeti fesztiválokkal kapcsolatos videók, kisfilmek kerülnek fel. Jó szórakozást hozzá!

Hogy mit hoz a jövő? A tervek ugyan képlékenyek, de néhány kiindulópont azért van. A három napos fesztivál-beszámolót mindenképpen szeretném megcsinálni, talán barátaim segítségét is kérve. Ezen kívül igyekszem felvenni a kapcsolatot régi ismerősökkel, bloggerekkel, alkotókkal. A szeptember hónap és a következő hónap eleje a webkultúra jegyében telik majd, sok internetes kezdeményezést mutatok be – fikciós blogokat, írástechnikai blogokat. Folytatódik majd a Mind-Kult Renezőzsenik sorozat, Gillermo Del Toro bemutatásával. A DYSTOPIA rovatban érdekes tanulmányt olvashattok majd arról, hogyan ábrázolják a filmek a mesterséges intelligenciát. Ezen kívül szó lesz filmekről és a tudományos fantasztikummal kapcsolatos eseményekről. Mivel többeknek tetszett a Brian Michael Bendis-ről és a Dark Avengerről szóló cikk, ezért ezt a vonalat sem felejtem el.

Szeretném, ha továbbra is hűséggel látogatnátok a blogot, nem azért mert ezzel pótolhatatlan információforráshoz juttok. Egyszerűen csak olyan szívesen adom nektek az Alkotó Szándék cikkeit, ahogyan csak egészen becses ajándékokat lehet átadni. Ki nézi azt, hogy egy szép ajándék mennyire hasznos? Emellett azért remélem, hogy írásaimmal adok is valamit az olvasóknak, hogy általuk gyarapodik a szemléletük. Nézzetek vissza gyakran és szemezgessetek a cikkek között.

Jó szórakozást kívánok nektek a következő egy évre is!

június 26, 2009

Blog-hírek 2009. június vége

Filed under: Egyéb — norubi @ 9:02 de.

Érdekes cikkek a blogvilágból. Szemezgessetek, ahogy én is teszem majd’ minden nap.  Kúltúra, irodalom, művészet, szórakozás…

A pár napja indult, Minden, ami Irán blogon rövid, de tartalmas, lényegi áttekintés olvasható a persza művészetről.

Megszálló Tőzike barátném új, rövid, de elgondolkodtató, érdekes írással jelentkezett. A Bolondok? c. alkotás itt olvasható.

A Fekete Nap blogon Akragyij és Borisz Sztrugackij Sánta sors című regényéről olvashatunk kritikát. A nagysikerű szerzőpáros regényei manapság újra a nyugati olvasók célkerezstjébe kerültek, vélhetőleg a Lakott sziget c. filmadapptáció hatására. A Fekete nap blog egyébként könyvekkel, képregényekkel és zenével foglalkozó kultur-blog.

A Vahs kuckója 2.0: Hereföld blogon (Hereföld: Cloverfield – talán semmi jelentősége, de azért leírtam) folyamatosan bűvülő összeállítás sorozat olvasható Philip K. Dick munkásságáról. A sorozat a hetedik részénél tart, amely a Várjuk a tavalyi évet c. művel foglalozik.

Peti Bácsi bizarr kiskönyvtára mélyén újabb érdekes irodalmat olvasgatott és élményeit megosztotta a nagyközönséggel. Most nagy kedvencen, Murukami Rjú-tól a Nyakig a miszóban került terítékre. Kár hogy lehúzza  a művet, bár való igaz, hitelességén kívül nagy érdeme nincs.

Újságíró ábrázolás az amerikai tinifilmekben címmel igazán igényes összeállítás, trsadalomkritika olvasható Barok Eszter Nagyszerű blogján. Itt.

És végül egy szomorú hír: Meghalt Michael Jackson, gyermekkorunk nagy Moonwalker-e. Reméljük végre megtalálta a boldogsággal, mókával és kacagással teli Neverland-et… a lehető legtávolabb a Földtől.

április 15, 2009

Nyárelő a tudományos fantasztikum jegyében

Filed under: Egyéb — norubi @ 12:22 du.

Nyár elején (május, június) két nagysikerű sci-fi klasszikus is újjászületik. J.J. Abrams (Lost, Cloverfield) újraálmodja a Star Trek szériát egy igen erős kezdő epizóddal és a Terminátor is elérkezik végre negyedik részéhez, mely minden eddiginél… nos más lesz, mint az eddigi részek. Mivel a nyári uborkaszezont megelőző két legjobb produkcióról van szó, és mivel jómagam is nagy sci-fi rajongó vagyok (erről az oldalamról még nem ismernek az olvasók), úgy döntöttem, hogy a nyárelő a tudományos fantasztikum jegyében fog eltelni itt, az Alkotó Szándék blogon. Bár van még egy tartozásom (mid-kult rendezők… holnap várható), már gőzerővel folynak az előkészületek egy nagyszabású összeállítás megalkotására. Hogy mi várható?

– Hírek a tudományos fantasztikum világából.

– A Star Trek univerzum ismertetése, története.

– A legnépszerűbb sci-fi sorozatok bemutatása.

– J. J. Abrams munkássága.

– A Terminator mozifilm-sorozat ismertetése.

– Nagyszabású esszé a Mesterséges Intelligencia filmes megítéléséről.

– A Terminator – Sarah Connor krónikája c. filmsorozat bemutatása.

– Értekezés a tudományos fantasztikus irodalom hazai reneszánszáról.

– Mellékesen a Transformers 2 érkezésével kapcsolatban megemlékezek majd egy rövidke cikk erejéig a japán mecha-kultuszról és a Transformers képregény történetéről is.

Mint azt tapasztalhatta minden kedves olvasó, bizony nem igazán foglalkoztam a blogírással az elmúlt hetekben. Bár a március hónap igen bíztató, 500 feletti olvasottságot hozott, áprilisban kicsit leeresztettem. Ez főként magánéleti problémákra valamint  a tavasz könyörtelenségére vezethető vissza. Úgy döntöttem, kicsit átdolgozom a blogot. Logikusabb rovatrendszerrel látom el és több saját cikket fogok írni. Pályázatfigyelő ritkábban lesz és a puszta hangulatkeltésnek berakott videókat el lehet felejteni. Jóval több amatőr íróval próbálom felvenni  a kapcsolatot, mint eddig és igyekszek rendezvényekre is eljárni, hiszen Eger a kultúra városa.

Amíg az “átépítési munkálatok” folynak, addig vélhetőleg egy másik, ideiglenesen fennáló blogon (ha az nem lehetséges, akkor mégis itt) folyamatosan gyarapodni fog a fent ismertetett, tudományos fantasztikus témákkal foglalkozó összeállítás.

Figyeljétek a blogot továbbra is és nem maradtok le semmiről.

-Norubi-

terminator-salvation-poster

március 19, 2009

Könyvcsomag

Ma reggel (ami nálam dél) szokásos alkotás utáni melankóliámból a kaputelefon csörgése rázott fel. Ennek nagyon örültem, mert bár  amelankóliát mindig legyőzöm, újra és újra, az unalomba biztosan beledöglöttem volna. Szép, nagy bookline-os csomag érkezett nyolc könyvvel, amiből csak kettő az én tulajdonom. Mindkettő megér egy külön posztot, így fogok is írni róluk, amint elolvastam őket (bár az Alkotó Szándék soha sem lesz könyves blog).

“Vénnek nem jó e táj” – írja William Butler Yeats… és valóban. Olyan jó, hogy megírják nekünk, hogy minden szar – különben kemény tapasztalatok árán kellene megtanulnunk ezt. Persze vannak általános értékek… Kipusztulófélben. Ma már a Vad Nyugaton sem érvényes  a párbaj-kódex, bivalytaglózóval lövik fejbe a védtelen autózókat. Persze ehhez elbaszott pszichopaták kellenek – szerencsére Cormac McCarthy nem ferdít, amikor azt állítja: vannak ilyenek. Nem vádolhatjuk sarkítással, hiszen a mai kor tényleg agresszívabb és brutálisabb a réginél. A konzervatív elvek megfakulása és eltűnése persze nem jelentené még azt,  hogy közemberek a gazdagság reményében eleve öngyilkosság-szagú vállakozásba kezdenek (drogot lopni nagytételben bizony nem kifizetődőbb, mint gürcölni 12 órában) és brutális állatok gyilkolásznak. Valami más lappang a mélyben. A konzervatív, jókeresztény seriff filozofálgat is ezen, amennyire egyszerű elméje megengedi. Első húsz odalból annyi derül ki, hogy McCarthy nem szarozik (ahogy a Cohen fívérek sem adaptációjukban), a maga (pontosabban a vadnyugati egyszerű emberek) szikár nyelvén kő-realista, minimális szépirodalmisággal operáló szocio-thrillert perezentál az olvasónak, aki néz, mint borjú a marhataglózó csövébe.

Kevesebbet tudok róla írni olvasatlanban, de már az első nyolcvan oldalból állíthatom: Michel Houellebecq Egy sziget lehetősége c. regénye lesz polcom egyik legékesebb dísze. Már az eddig olvasottak is totális nihilizmust, kétségbeesést, fásultságot, depressziót tükröztek. Houellebecq ráadásul mindezt nem csak nyomorult hőseire, de az egész emberiségre rázúdítja egy könyörtelen posztapokaliptikus jövőképben. Igaz, az nem olyan domináns, mint a sokkal árnyaltabb fő történeti szál. Ha Houellebecq sorait olvasva felfordul a gyomrod, akkor a lelked mélyén biztosan egyetértesz minden gyűlöletes kijelentésével. Kíváncsi leszek a végére… lesz-e kiút a szakadatlan pokolból, ami az élet?

Hosszú idő után először fogtam kezembe olyan könyveket, amelyeket élvezettel olvasok. Megyek is, még hátra van 380 oldal.

március 18, 2009

Statisztikai közlöny… csak úgy mellékesen

Filed under: Egyéb — norubi @ 11:39 de.

A blog statisztikáit böngészve az elmúlt hét napban a látogatók által használt keresőkifejezések között találtam néhány érdekeset. 🙂 A statisztikai táblát belinkelem ide és kommentáltam néhány kulcskifejezést. Okosan kellene használni a keresőrendszereket, persze akkor jóval kevesebb látogatóm lenne.:)

0102

És egy kis látogaási mutató. Mint alább látható, az alig elkezdődött március hónapban valamiért sokkal több az oldal létogatottsága, mint eddig. Tavaszodik, vagy mi?

stat1

Szóval ez után sem fogom cserbenhagyni olvasóimat. Márciusra igazi csemegéket tartogatok. Folytatódik majd a Mid-Kult Rendezőzsenik sorozat, Timus Bekmambetov bemutatásával. Előtte még (hamarosan) kritikát  olvashattok Pálfi György új filmjéről, a Nem Vagyok a Barátodról. Később újabb nagyszabású értekezés is várható és egy kedves, amatőr író ismerősöm készülgető novellasorozatára is felhívom majd a figyelmet, hogy aztán magamról is írhassak végre egy kicsit.

Tartsatok velem márciusban is és olvassátok olyan szívesen a cikkeimet, amilyen szívesen én írom nektek!

Norubi

Pálfi György - Nem vagyok a barátod

Pálfi György - Nem vagyok a barátod

március 10, 2009

Dr. Máriás kiállítása

Filed under: Egyéb — Címkék: — norubi @ 4:44 du.

mariasferi és vikiDr. Máriás( színes egyéniséggel megáldott kortárs művész, a Tudósok zenekar frontembere) szeretettel meghív mindenkit kiállítására!

Az info-t köszönöm barátomnak, Reakciós Tóth Bélának.

február 23, 2009

Oscar 2009

Filed under: Egyéb — Címkék: — norubi @ 11:45 de.

Legjobb film: Gettó milliomos
Legjobb férfi főszereplő: Sean Penn (Milk)
Legjobb női főszereplő: Kate Winsler (A felolvasó)
Legjobb rendező: Danny Boyle (Gettó milliomos)
Legjobb férfi mellékszereplő: Heath Ledger (A sötét lovag)
Legjobb női mellékszerepő: Penelope Cruz (Vicky Cristina Barcelona)
Legjobb idegen nyelvű film: Okuribito
Legjobb animációs film: Wall-E
Legjobb adaptált forgatókönyv: Gettó milliomos
Legjobb eredeti forgatókönyv: Milk
Legjobb művészeti rendezés: Benjamin Button különös élete
Legjobb fényképezés: Gettó milliomos
Legjobb jelmez: A hercegnő
Legjobb dokumentumfilm: Man on Wire
Legjobb rövid dokumentumfilm: Smile Pinki
Legjobb filmvágás: Gettó milliomos
Legjobb maszk: Benjamin Button különös élete
Legjobb zene: A.R. Rahman (Gettó milliomos)
Legjobb betétdal: a Jai Ho a Gettó milliomosból
Legjobb animációs rövidfilm: La Maison en Petits Cubes
Legjobb rövidfilm: Spielzeugland
Legjobb hangvágás: A sötét lovag
Legjobb hangkeverés: Gettó milliomos
Legjobb vizuális effektek: Benjamin Button különös élete

Miért vagy ilyen komoly? Oscart kaptál!

🙂

Arany Málna

Legrosszabb film: Love Guru
Legrosszabb színész: Mike Myers (Love Guru)
Legrosszabb színésznő: Paris Hilton (A dögös és a dög)
Legrosszabb női mellékszereplő: Paris Hilton (Repo! – A genetikus opera)
Legrosszabb férfi mellékszereplő: Pierce Brosnan (Mamma Mia!)
Legrosszabb filmes páros: Paris Hilton és Christine Lakin vagy Joel David Moore (A dögös és a dög)
Legrosszabb előzmény, folytatás vagy feldolgozás: Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága.
Legrosszabb rendező: Uwe Boll (1968: Tunnel Rats, A király nevében, Postal)
Legrosszabb forgatókönyv: Love Guru (Mike Myers és Graham Grody)
Életmű-díj: Uwe Boll (Németország válasza Ed Woodra).

február 14, 2009

Diary of Dreams – She and Her Darkness

Filed under: Egyéb — Címkék: , , — norubi @ 10:10 de.

Valentin nap alkalmából belinkeltem ide a Diary of Dreams She and Her Darkness c. számát… mely szerintem a valaha készült legszebb szerelmes, érzelmes szám. Mint azonban látni fogjátok, a dal a szerelem sötétebbik oldalát fogja meg. Tehát szó sincs turbékoló madárkákról és Kupidóról. Gondoltam azon nagyon jó barátaimra és ismerőseimre, akiknek ez a  nap nem arról szól, mint másoknak.

My heart weights minimum a tone
An army’s feet pounding on my head
Maybe I’ll wake up one day to notice
that all my life was just a dream…

And maybe I’ll be better off without you
You left me here with all my thoughts
I’d write a zillion words or walk a million miles
I’d sleep on broken glass just not to lose your smiles

I travel for you around the world
Collecting moments, o how absurd
To bring you beauty, to bring you joy
I wish I’d be a little boy

Where is that silence you primised me?
Why is that distance so close to me?
Why is your violence still hurting me?
Why are your eyes avoiding me?

Let me say thank you for all that you have given me.
Thank you for everything you’ve done.
Forgive me for saying one last thing:
I miss you and I hope you hear this song!

I travel for you around the world
Collecting moments, o how absurd
To bring you beauty, to bring you joy
I wish I’d be a little boy

I’m dying for you, can’t you see?
I’m lying for you to be free!
I hunger for you, ’cause I can’t eat!
I’d vanish for you in defeat!

január 4, 2009

Új év – 2009

Filed under: Egyéb — Címkék: , — norubi @ 10:14 de.

búék

Kedves Olvasók!

Először is sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek, aki valaha ellátogatott erre az oldalra!

Mivel is kezdhetném az idei első posztot, mint a 2008-as év összegzésével. Szerencsére nincs nehéz dolgom, hiszen a blog 2008. szeptembere óta üzemel. A kezdés igen gyatra volt, hiszen egy élménybeszámolón kívül nem sok minden volt fent a blogon. Úgy éreztem (mert éreztették velem…. irgumburgum), hogy az egész fölösleges, nem jó semmire. Aztán néhány barátom tanácsára hallgatva mégis folytattam a blogot, eleinte csak pályázati felhívásokkal. Az igazán nagy áttörést a nagy blogajánló hozta meg. Három ihazán érdekes bloggerrel ismerkedtem meg, és őket az olvasóimnak is bemutattam. Amint látni fogjuk, hihetetlen mértékben fellendült a blog olvasottsága. Ezt főleg az említett bloggereknek köszönhetem. És annak az igen gyatra reklámkampánynak is, amit különböző fórumokon végeztem:)

De mindez a statisztikákból is jól leszűrhető.

A látogatások száma napi bontásban

A látogatások száma napi bontásban

Ez az, ami a legkevesebbet mond. A csúnya cikk-cakk állandó ingadozást jelez. Bár érdemes megfigyelni a nagy csúcsokat, melyeknek hála a blog látogatottsága átlagosan napi 20-25 körüli. Fontos megjegyezni, hogy attól, hogy valaki ellátogat az oldalra, még nem biztos, hogy bármit el is olvas. Ezeket a hitvány alakokat nem lehet kiszűrni, de azért biztos vagyok benne, hogy nem ők vannak túlsúlyban.:)

A látogatások száma heti felosztásban

A látogatások száma heti felosztásban

Ez a diagram azért érdekes, mert jól megfigyelhető rajta a hullámvölgy, amit a honlap teljes elhanyagolása okozott. És azután a fellendülés, mely főként az új, nagyrabecsült bloggerismerőseimnek köszönhető. Az utolsó heti adat (57 megtekintés) mára átlagosnak mondható egy héten.

A látogatások száma havi bontásban

A látogatások száma havi bontásban

A blog teljes pályafutását havi felosztásban bemutató diagrammon jól látszik… nos minden, aminek látszania kell. Az első hónapban a száz fölötti látogatás evidens, minden új blog megkapja a wordpress rendszerben. Egy hónapig sikerült tartanom (bár nem tettem érte semmit) ezt az eredményt, majd a blog hanyagolásának köszönhetően a novemberi hónapban már csak szégyenletes, 10 látogatást produkáltam (ezt nagyon köszönöm régi é egyben mindenkori barátaimnak). Ezután következett a dicső december, amelynek során összesen 364 látogatóm volt.

Hogy miért írtam le mindezt? Dicsekedni akarok? Ugyan dehogy! 370 ltogató nem sok, egyáltalán nem sok. Ami miatt fontosnak tartottam a statisztika bemutatását az az a tény, hogy én a blog megalkotásakor elhatároztam, hogy 5-6 állandó olvasó nekem bőven elég ahhoz, hogy folytassam. Ezt az elvárást önmagammal szemben már bőven túl teljesítettem.

Szóval 2009-ben is folytatódik a blog. Hamarosan például egy nagyon kedves, alkotó barátom bemutatásával.

Köszönöm minden látogatónak, hogy érdeklődésével élteti ezt a kis projektet!!

2009

Older Posts »

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.