Alkotó Szándék

szeptember 6, 2010

Osztott kép – The Fourth Kind

Filed under: Film — Címkék: — norubi @ 8:42 du.

Az UFO-jelenség története (mondjanak akármit Däniken követői) 1947-ben kezdődött és a hidegháborús hangulattal, valamint, a szintén ekkor megszülető, modern kori tudományos fantasztikummal párhuzamosan (abból sokat merítve) alakult és fejlődött. A hippi mozgalmak révén vallásos áhítattal fertőződött, abszurd idegen-várás volt az utolsó csepp a pohárban és az egész elefántcsont torony alapjaiig omlott, hogy aztán újra feltámadjon. A téma az ezredfordulón élte utolsó reneszánszát, nem annyira a valós eseményeknek, mint inkább az X-akták tv-sorozatnak hála. Az olyan szavak, mint 51-es körzet, Roswell, eltérítés, x-edik típusú találkozás mind-mind beleivódtak a pop-kultúrába és nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, hogy ez volt eredeti funkciójuk. Akármennyire is népszerű a téma a mai napig, a régi, hisztérikus UFO-imádat a múlté, az idegenek már csak MacGuffin-ként  szerepelnek egy-egy populáris alkotásban, legyen az film, regény vagy popzenei videoklip. A The Fourth Kind megszületésére egyetlen igazi okot találunk és annak semmi köze a repülő csészealjakhoz.

Az 1999-es (figyeljétek a dátumot!) Hatodik érzék c. film felkavarta a misztikus thrillerek állóvizét. Az, hogy ez a film alapműnek tekinthető, leginkább a korabeli, hasonló stílusú alkotások alacsony minőségének és egy fiatal rendező (M. Night Shyamalan) sajátos alkotó hozzáállásának köszönhető. Minden esetre egy mai napig emlegetett opusról van szó, amely gyorsan gyűrűző hullámot indított el a zsáner állóvízén. Bár kevés ehhez fogható alkotás akad az elvi követők között (megemlíthetjük kiemelkedő példának a Más világot – 2001), a folyamat a mai napig tart és a horror-műfajból átvett (Előkép: Ideglelés – 1999!) , dokumentarista stílussal összefonódva jött létre a “based on true story”-horrorok új generációja, melynek legutóbbi, valóban említésre méltó képviselője a Paranormal Activity (2007). A rossz minőségű kézi kamerák adta realitásérzetet kihasználó filmdarabok igen nagy rajongótáborral büszkélkedhetnek és újra életbe léptették a horror egy  ősi szabályát: ne mutass semmit, csak sejtess! Ennek a filmhullámnak a képviselője (és egyben az eredeti gyökerek ápolója) a The Fourth Kind, képi világának  alapját azonban nem a home videók adják, hanem szokatlan módon a dokumentumfilmek. A magyarul szükségtelenül konkretizáltan Negyedik típusú találkozásoknak fordított film tulajdonképpen, doku-drámának tekinthető.

Az alkotók (a többes szám nem igazán indokolt, ez bizony egy szerzői darab) hihetetlen profizmussal hitetik el a nézővel a látottakat és a végeredményt tekintve, tulajdonképpen semmiben nem befolyásolja a filmélményt, hogy valóban megtörtént eseményeken alapul-e a forgatókönyv, vagy sem (nálam kitartóbb filmbarátok utánanéztek az igazságnak, a weben közlik is a megszerzett információkat – tessék kutatni!). Az innen-onnan összeguberált filmtechnikai elemeket elképesztő ügyességgel kalapálták egységes vizuális alapzattá a készítők. A dramatizált jelenetek összegyúrása az “archív” (kézi és biztonsági kamerás) felvételekkel az osztott képernyős megoldás révén olyan simán megy végbe, hogy egyetlen filmbarátnak sem lehet panasza. Ráadásul ezzel a viszonylag egyszerű trükkel a történet drámaiságát is erősítik, méghozzá igen nagy mértékben. A film legpompásabb jelenetében, a családgyilkosságban négy szemszögből nézhetjük végig az egykor (vélhetőleg) gondos családapa pszichikai összeomlásának tragikus végkifejletét. Bár a történet hemzseg a kliséktől és néhány egyszerű csavart leszámítva sík-egyszerű, abszurd módon épp a tematika iránt fogékony, ezért objektív kritikai vélemény megfogalmazására képes befogadók fogják a leginkább élvezni. Keményvonalas horror/thriller-fanoknak nem ajánlott, ők ugyanis hamar belefeledkezhetnek a filmes előképek találgatásába, ezzel rontva a filmélményt. A komoly filmkedvelők sem fognak hátast dobni tőle, az egyszerű és egyszeri szórakozásra vágyóknak azonban melegen ajánlom a The Fourth Kind-ot, amely egyébként üde színfolt a szemétebbnél szemétebb jelenkori misztikus thrillerek palettájának.

A rendezőről pedig csak annyit, hogy ezelőtt (egy igencsak B-kategóriásnak tűnő, emellett The Descent-szagú misztikus thrilleren – The Cavern – kívül) semmit nem tett le az asztalra. Mostani filmjével sem markolt sokat, de azt legalább elbírja.

március 2, 2010

Mintha nyitott szemmel álmodnál… – Avatar

Filed under: DYSTOPIA, Film — Címkék: , — norubi @ 10:56 de.

Nemrég Budapesten töltöttem egy hetet és rá kellett jönnöm, hogy Magyarország legnagyobb kisvárosában nem olyan könnyű az élet. Nagy a rohanás és a szenny, a BKV szopás, a Parlament pedig szebb képeslapon. De ha már ott voltam, beteljesítettem egy régi vágyamat és megnéztem végre az Avatart. Most minden részletre kiterjedő kritika következik. Semmi hype, csak a puszta tények.

3D,4D,XD

Látlak Téged!

Látlak Téged!

Az első ilyen nagyon fontos tény, hogy én digitális 3D-ben néztem meg a filmet (bármelyik nap, bármelyik moziban megnézhető így), mert az IMAX-ben márciusig elfogyott már minden jegy (pótolni fogom!). A különbség szó szerint szembeötlő, de lássuk részletesebben, mi is ez a 3D-s mizéria mostanság.

A minket körülvevő világot három térdimenzióban és egy idődimenzióban értelmezzük . Ha pusztán a képről beszélünk, amit látunk, akkor a három dimenzió egész egyszerűen egy olyan közeget jelent, ahol az objektumok magasságukkal, szélességükkel és mélységükkel jellemezhetőek. A fizikusok még hozzátesznek ehhez legalább egy dimenziót (az időt), a matematikusok pedig annyit, amennyit akarnak.

A mozifilmek esetében hamar felmerült a 3D-sítés igénye, ma pedig ott tartunk, hogy a leginkább profitorientál, mainstream darabok szinte mind-mind 3D-ben jelennek meg, mert ezt követeli meg a verseny. Ez a látvány-központú zsánerek előretörését eredményezi. Hazánkban több 3D-s technológia használatos  a mozikban és más szórakoztató médiumok területén. A mindenki által ismert, papírszemüveges megoldás  a legegyszerűbb. Ha valaki pénzt adott anno a Kém Kölykök 3D DVD-re, akkor egy csinos, piros és kék lencsékkel felszerelt szemüveget kapott hozzá. Az ilyen technikával készül filmek sajátossága, hogy a 3D-hatás csak a mélységi különbségeknél érvényesül (tehát a z-tengely menét). Igen, ezek azok a filmek, amelyekben mindig  a képünkbe mászik valami biz-basz. Ennek továbbfejlesztett változata az, amit már minden valamire való kommersz-mozi (a kisebbek is!) támogatnak. Más  a szemüveg, szebb a kép – ez a digitális 3D, melynek minősége a film alkotóitól is függ (mint látni fogjuk, az Avatar ebben is példaértékű), hiszen utómunkával jelentősen javítani lehet a térhatású objektumok tisztaságát. Mindezek felett áll a hazánkban csúcsnak tekinthető IMAX 3D, amelyet én még nem tudtam megcsodálni, de nem hagyhatom ki. Persze tudom, hogyan működik a dolog. Képileg az IMAX abban nyújt többet, hog nem csak a mélységi, de a vertikális tengely mentén zajló eseményeket is kezelni tudja (ezért népszerű téma az IMAX dukukban a repülés/sűlyedés). Ehhez hozzájön a gigantikus vászon és a nagy dőlésszögű nézőtér, a “benne vagyok” élmény elérésére. Az Avatar bizony így nyúthatja a legnagyobb élményt.

Meg kell még jegyeznem, hogy az Avatar eredetileg olyan technológiával készült, amely az IMAX 3D-nél is fejlettebb. A tér minden dimenziójában képes kezelni az objektumokat. Azt, hogy ez érvényesül-e a “szimpla” IMAX-ben, egyelőre nem tudom.

Álmodtam egy világot magamnak…

Mintha nyitott szemmel álmodnál - James Cameron

Mintha nyitott szemmel álmodnál - James Cameron

Az Avatar mindenképpen kellemes csalódást, vagy inkább élmény-többletet nyújt az előzetesekhez képest. Alapvetően ugyanis mindvégig egy Star Wars-szerű techno-fantasynak tűnt és bár valóban dominálnak benne a fantasy elemek, a sci-fi rajongók sem panaszkodhatnak, számos érdekes ötlet található a filmben. Kezdjük a Pandorának nevezett bolygóval, ami egy Földünktől távoli, de ahhoz igen hasonló, élő planéta. Ezeket a tudomány földszerű bolygóknak nevezi, utalva rá, hogy akár élet is kialakulhat rajtuk. Az ilyen égitesteknek több fajtája lehetséges (a földszerűség követelményei szerint). Az egészen földszerű planéták mellett akadhatnak, úgynevezett szuperföldek és (igen) az Avatarban látható földszerű hold is elképzelhető. Eddig tehát stimmel a dolog. Később a terepet átveszik a kissé misztikus, valóban fantasyba illő utalások, melyeket azonban végig körülleng a tudomány szele is. Ami azonban a film legnagyobb erőssége (sci-fi ide, fanatsy oda), az a Pandora bolygó felszínének és élővilágának megjelenítése.

…amit álmodni sem mertem

Alig várom a DVD-t a kimaradt szexjelenettel

Én még soha nem láttam olyan filmet, amiben ennyire részletesen lett volna kidolgozva egy komplett világ. Ne feledjük, hogy a Star Wars sorozat is a később “hozzáköltött” “Kiterjesztett Univerzumnak” hála olyan, amilyen – a millió fajával és bolygójával. Bár csak egy bazi nagy őserdőt láthatunk az egész filmben (amit egyébként a bolygó saját rendszerében való elhelyezkedése is magyarázhat), annak élővilága hihetetlen részletességgel lett megjelenítve. Amellett, hogy szürreális kissé, még reálisnak, tudományosan megalapozottnak is nevezhető. És ami miatt ez a film számomra feledhetetlen, az a rengeteg apró ötlet, amelyet csak a szem-füles emberek vesznek észre (vagy pl. azok, akik nem a sztorira figyelnek). A Pandorán minden állat a Földön élő állatok valamelyikéhez hasonló szerepet tölthet be az ökoszisztémában. Bár a csillagászok szívesen mondogatják, hogy egy idegen bolygó idegen lényei egész máshogy nézhetnek ki, valójában a géneken alapulú evolúció szabályai mindenhol ugyanazok (nem állítom, hogy ezt nem szarták le a film alkotói… sőt, állítom, hogy leszarták – csak érdekesség). A bolygón minden állatnak hat végtagja van (ebből egyébként egyenesen következne, hogy a Na’viknak, a bolygó humanoid őslakóinak is hat végtagjuk legyen, de ez kis szépséghiba). Érdemes megfigyelni az tisztavérű Na’vik és a hibridek (a tulajdonképpeni Avatarok) közötti különbséget. A Na’vik arca sokkal macskaszerűbb és végtagjaikon négy-négy ujj található, míg  a hibridekén öt. Emellett meg kell említeni a bolygót átszövő neurális hálózat ötletét (valamint annak Gaia – pontosabban Ei,va – hitvilággal való párhuzamát) és a Pandorán fellelhető igen érdekes geológiai képződményeket. Olyan apró ötletek ezek, amelyek talán nem érdekelnek egy egyszeri moziba járót, egy sci-fi/fantasy-rajnogónak azonban igazán élvezetessé teszik a filmet és elvonják a figyelmet a gyengeségekről. Mert vannak…

Törpökkel táncoló (by Eric Cartman)

A törénet sajnos nem sok szóra érdemes. Sokak szerint tele van klisékkel, szerintem egy azaz EGY darab klisé az egész film. Az interneten megjelent, Pocahontassal való összehasonlítás több, mint találó. Az alkotók valamiért még szükségét is érezték, hogy kihangsúlyozzák a Na’vik és az amerikai indiánok közötti hasonlóságot (az íjak meg a tollak még renben is lennének, de a szürreális lovakat már túlzásnak éreztem), balamint én nem nem tudok szabadulni tőle, hogy a kék bőrű idegenek mennyire hasonlítanak a World of Warcraft Nightelfjeire, de ez már tuti csak véletlen. Végül még a kommandós mozik alap-kliséjét is felhasználták (szerencsére a késsel támadó mecha-ruhás főgonosz ötlete elég vicces). A színészek alakítása olyan, amilyen. Tulajdonképpen B-kategóriás színészek ezek, a Na’vik nagyszerű játéka pedig szerintem inkább az animátoroknak köszönhető, akik szemmel láthatóan rengeteg időt töltöttek az arcjátékok kidolgozásával.

Látlak téged

Nem véletlenül hagytam a végére a látvány kitárgyalását, ez ugyanis azon tulajdonsága  a filmnek, ami nemtől, kortól való tekintet nélkül érdemessé teszi  a megtekintésre (a 16-os korhatárt egy mozi sem tartotta be szerintem – kb. megfelezték volna a nézőszámot). Nagyon fontos, hogy aki hozzám hasonlóan “szimpla” 3D-ben nézi meg először a filmet, az se érezze nyomoréknak magát. A film így is lélegzetelállító. A legtöbb 3D-s alkotással szemben, az Avatarban nem csak három szinten (előtér, háttér, középtér) látták el az objektumokat 3D-s mázzal. Némely jelenetben szinte minden látható tárgy külön rétegét foglalja el a térnek (érdekes, hogy a földi “bevándorlók” környezetében gyakoribb az ilyen jelenet – a súlytalanságot mutató, kezdő képsorok pl. egészen döbbenetesek). Ne szépítsünk, ezt a filmet a látvány adja el elsősorban, másodsorban a kölönleges milliő… és ennyi. A “végítélet” ellenére azonban az Avatar felejthetetlen élmény és hihetetlen szórakozás. A hatásai egyértelműek: újabb és újabb 3D-s filmek (olyanok is amelyeket a bejelentés után kezdtek 3D-síteni), kiélezett nézettségi harc, talán új Star Wars, persze 3D–ben. Japánban egyébként az Avatar 4D(!!)-ben jelent meg – nem csak színes, de szagos is. 🙂 A nagy térhatás-mizéria hatására Christopher Nolan (Tökéletes trükk, Sötét Lovag) viccelődött a sajtónak: legújabb filmje (az Eredet) legalább 4D-s lesz. Őt ismerve azonban, biztosan a forgatókönyvvel éri el ezt a hatást.

Negatív hatások is lesznek természetesen: az újabb 3D-s alkotások történetei egyre ostobábbak leszek (hiszen nem elvárás egy ilyen filmnél a jó sztori), háttérbe szorulnak a vizuál-orgiát nem kínáló zsánerek és ne feledjük, a művész mozinak egy újabb csapás az, ami nekünk egy életre szóló, felejtehetetlen élmény.  Az ilyen filmek drágábbak is…

De aki látta, az merje azt mondani, hogy nem érte meg!

Korai koncepció

FIGYELEM!!! Linkeket gyűjtök!! Minden Avatarral kapcsolatos, kritika, blogbejegyzés érdekel!!

A közeljövőben feldolgozára kerülő témák:

Stargate Universe, Lost (cikksorozat!), Flashforward – filmismertetők, értekezések

Ultimate Marvel Comics – értekezés a képregények világáról

Mass Effect – minden idők egyik, ha nem A legjobb szerepjátékának kritikája

december 16, 2009

Szar a fa alá – Asylum DVD-csomag

Filed under: Film — Címkék: , , , , , — norubi @ 12:30 du.

Mindig nagyon nehéz volt kiválasztani az szeretteinkre szabott karácsonyi ajándékot. Régen a DVD-film jó ötletnek tűnt, hiszen minden nemek és korosztálynak megtlálhattuk a egfelelő filmet. Manapság azonban a DVD lemezek olyan szánalmasan olcsóak, hogy a szomszéd nénit sem dobnánk meg vele. Szerencsére azonban még ma is jelennek meg igényes DVD-csomagok, amik nem egy-kettő, de sok esetben 5-6 filmet tartalmaznak. Én magam nagy sci-fi rajongó vagyok, így természetes, hogy megörültem a nem kis szerénytelenséggel csak Sci-fi csomagnak nevezett kiadványgyűjtemény láttán.

Lássuk, milyne filmek találhatóak a csomagban!

100 million BC (100 millió évvel i.e.) Egy elit alakulatot a múltba küldenek. Visszatérnek, de nem egyedül. Ugye, hogy nem kéne alakulatokat küldeni sehová? A film leginkább a Csillagkapu és a Jurassic Park kedvelőinek okozhat hányingert. Pocsékul kinézú nagy dínók és ostoba katonák. Militarista Jurasic Park? Rosszul hangzik, de megjegyezném, hogy akartak egy hasonló koncepcióra élülő epizódot a Spielberg nevével fémjelzett klasszikus sorozatnak is. Szerencsére nem lesz belőle semmi. TRAILER

Alien vs Hunter (Az Alien és a Vadász harva – külön nívódíj a fordítóknak) Bár a cím alapján a film az Alien vs Predator lenyúlása (és valóban) a AVH (kultikus rövidítés) alkotói több kreativitásról tettek tanubizonyságot. Itt nem egy fekete nyáladzó szörny és egy emmberszerű, rovarképű űrvadász viaskodik, hanem egy bazi nagy pók és egy bádogember. Ahány faj él a kozmoszban, az gyilkolja egymást nagy élvezettel. Nem lehet, hogy mégis emberek lapulnak a szörnyálarcok mögött? TRAILER

The Day The Earth Stopped (A nap, amikor a Föld megállt – és nem “amikor megállt a Föld”!) A The Day The Earth Stood Still c. klaszikus sci-fi alapján készült harmatgyenge hollywoodi remake alapján készült (bocs!) mockbuster (később lent) látszólag nem is olyan szar, mint valójában. Óriásrobotos filmből van gagyibb kivitelezésű is, minden esetre ez a film az egyetlen Asylum-kiadás (szintén lent), amely még éppen pályázhat a B-fanok elismerésére. Az Alkonyat c. regény moziverzióját jobban elkúrták szerintem. TRAILER

Terminators (Terminators: Nincs megváltás – gratulálok!) A film természetesen a Teminator lenyúlása, de ennél többet nyújt: óriási űrcsata is van benne. Sajnos ez a “plusz” nem segít sokat – ez a film az Asylum legkevésbé nézhető darabja (bár talán holtversenyben van az I Am Omegával), nekem speciel a trailer is fájt. TRAILER

Uiversal Soldiers (Tökéletes katonák) Megtévesztő a cím, ez ugyanis nem annyira a klasszikus Tökéletes katona utánzása, mint inkább szintén a Terminátor filmeké. Embernek kinéző robotok ölnek embereket. Amint persze melegszik a helyzet, a robotokról leég a bőr és lám csak, az organikus bőr alatt fémváz lapul. Trailer helyet egy codálatos jelenet a filmből.

ASYLUM studio

Az Asylum studio egy amerikai filmstúdio és kiadó vállalat, amely alacsony költségvetésű filmek (azonnal DVD-re történő) megjelentetésére szakosodott. Filmjeik egytől egyig népszerű tömegfilmek címét és alapmotívumait veszik át. Ezeket az alkotásokat “mockbustereknek” nevezik, ami “hamis blockbustert” jelent, tehát a kultklasszis filmek lenyúlása teljesen nyíltan zajlik és nem kevés rajongót vonz magához! A studio tevékenysége tulajdonképpen fricska a teljes mértékben elüzletiesedett amerikai filmművészetnek, a fogyasztói társadalom görbetükre. Olyan filmek estek áldozatul az Asylum embereinek, mint a Legenda vagyok, a Cloverfield, számos népszerá slasher és – akármilyen hihetetlen – az Amerikai Pite és a High School Musival is! A studio honlapján számos hír és információ megjelenik nem csak az újabb mockbusterekkel kapcsolatban, de a B-kultúra fontosabb eseményeit érintve is – a rajongókat mintegy “jelképesen lekezelő” stílusban.

Hiába rémlik fel azonban társadalomnevelés a horizonton, az Asylum studio törekvése aligha nemesebb az A-kategóriás kiadókénál. Filmjei pedig egytől-egyik nézhetetlenek.

Azért én szemmel tatom továbbra is a studio körüli fejleményeket. Karácsonyra viszont más ajándékot nézek.

A mockbusterek listája (pirossal aláhúzva a számomra legmegböbbentőbb címek):

március 26, 2009

Barátok közt – Pálfi György : Nem vagyok a barátod

Filed under: Film — Címkék: , — norubi @ 3:09 du.

A “tiszta, ártatlan gyermekek vs. mocskos, bűnös felnőttek” koncepciót sokan, sokféleképpen felhasználták már. Születtek ezen a nyomvonalon giccses, családi filmdrámák, kőkemény szocio-thrillerek és populáris mesefilmek egyaránt. Pálfi György a maga egyedi látásmódjával, stílusával csatlakozott a modern társadalom gyermek-fétiséből merítő alkotók közé (ne féljünk párhuzamot vonni az Iszka Utazása és a Másik Bolygó c. filmek nemzeközi sikere és a nyugaton dúló adoptációs divathullám között). Persze a Taxidermia rendezője más ösvényen halad. Nem is annyira a gyermekkoról mesél, hősei nem gyermekek. Ugyanakkor kontrasztot állít a gyermekkor és a felnőttk világa között. Ezt úgy éri el, hogy Nem vagyok a barátod c. filmje elé, egy rövidített szummáját tűzi óvodásokról szóló dokumentumfilmjének (mondjuk ki: természet-filmjének). Így az üzenet, bár didaktikus, mindenki számára azonnal leesik. Az kedves kezdőképsorokat nézve már egyértelmű, hogy az “igazi film” még csak ezután kezdődik. És valóban – stáblista, új főcím. Fiatal nő Quimby-t dúdol zenére… Visszapillantó tükörből látjuk arcát és ennél bravúrosabb operatőri technikára nem kell számítanunk a film során. Pálfi pőre dogma-filmet rendezett. Ez a Taxidermia után furcsa lehet, de interjúkból már lehet tudni, hogy következő nagyszabású, látványos filmjének megrendezésére az alkotónak évek múltán lesz csak lehetősége. A Taxidermia után azonban más elvárásaink is vannak az új filmmel szemben.

De előbb lássuk, hogyan is épül fel a film. Kisebb, epizódszerű történeteket látunk mintegy tucatnyi karakter szerepeltetésével. A történetek vékony szálakon, ám masszív rendszert alkotva összefonódnak. Igaz, így sérül a történet realitása, de legalább egy szépen megszerkesztett forgatókönyvet kapunk. Ez mondjuk azért érdekes, mert állítólag improvizációs filmről van szó, tehát a színészek (akiken azért látszik valamennyire az amatőrség, ha nem is bántóan) szabad kezet kaptak a történet alakításában. Ennek ellenére kerek egész az eredmény, ami valamelyest gyanús. Az is igaz, hogy az utca emberének is feltételezünk annyi dramaturgiai érzéket, amivel leveénylhetik egymás közt a szappanopera-fordulatokat, de végül a mondanivaló mégis Pálfira vall. A rendező filmjeire (különösen a Taxidermiára) jellemző a test-kultusz. Test vagyunk, mondja Pálfi… A Taxidermiában mindenki a teste által jut el a “Menyországba”, éri el legfőbb célját. A fiatal preparátor kitömi a saját testét, így a test örökké él. A lélek talán már jóval korábban elsorvadt. A Nem vagyok a varátod-ban ez nem jelenik meg ilyen kidolgozottam. Hogy a testiségnek nagyobb szerepe van az emberek életében, az egyértelmű. A szereplők olyan szocializációs közegben élnek, ahol dívik a testi kizsákmányolás, amelynek csupán mellékhatása  a lelki terror. Nincs szó rról, hogy érzéketlenek. Sírnak, ha megcsalják, átverik őket… Nagyon is vannak érzéseik, csak nem tudnak azokkal mit kezdeni. Magasztos dolgok elérésére nem használják őket. A bosszú az egyetlen magatartás, amelyben realizálódnak érzéseik. Szeretetük nem “tiszta” szeretet, gyűlöletük nem igazi gyűlölet.  Az egyik legérdekesebb karakter Natasa, aki még nem felnőtt, viszont már nem is gyermek. Igazi Y-generációs fiatal, aki túl hamar veszti el gyermekkorát (ahogyan az X-generációs felnőttek túl hamar vesztik el önmagukat és erre túl későn jönnek rá) és nem igazán tud mit kezdeni a felnőttek zavaros világával. Testét árulja, iszik, lop… Miközben otthon fényűzés, szép ház várja. Szülők persze sehol, nem részei a történetnek. Natasa történetének biztosan nem.

A testi-lelki kizsákmányolás realista megjelenítése ellenére  a film nem könyörtelen. Pálfit és úgy általában modern filmművészetet ismerve, lehetett volna az. A rendező játszik is a  nézői elvárásokkal. Akár már a film elején történhetett volna kiskorún elkövetett nemi erőszak (kétszer is kihagyják  a ziccert) vagy gyilkosság (blöff, mint később kiderül). Ám épp azért, hogy nem estek túlzásba az alkotók, a film reális és nem sarkít. Egyetlen pontot leszámítva: a végén csak a gonosz férfiak járnak igazán pórul és a nők megkapják az elégtételt (habár sokkal jobban nem járnak). Ez sem bosszantó sarkítás, a nők “áldozat-szerepével” valószínűleg az amatőr színészek is egyetértettek. Rendező még egy lehetőséget kihagyott: gyermekkorú, gyermeki lélekkel megáldott karaktert nem dobott bele a film helyszínéül szolgáló szocializációs közebe. És ezért utólag hálásak is lehetünk. Fogalmunk sincs (mint nézőknek), hogy miként bántak volna ezek az emberek egy óvodás korú gyermekkel, illetve el se nagyon képzelhetjük, hogy ilyen emberek képesek gyermeket vállalni (pedig képesek, rosszabbak is)…

Pálfi karakterei el vannak veszve a mocsárban, amelyet ők teremtettek. Dalszövegeket dúdolnak együtt a rádióval és próbálnak tanulságot leszűrni a gyér szövegekből. Ők nem tehetnek semmiről… az Óvodában nem tanították meg nekik, hogyan kell érezni.

Érdemes végül megemlíteni a nézői magatartást. Nem véletlen, hogy e cikk nem pusztán a film rovatba került be. Mindenképpen ki akartam hangsúlyozni, hogy moziban láttam a filmet. Moziban az értő néző önkéntelenül is odafigyel a közönség reakciójára. Az óvodai résznél még nevettek sokszor, aztán a felnőtt résznél már megbicsaklottak. Néha akkor nevettek, amikor sírni is lehetett volna… a film végére beállt az általános csend. Ez jellemzi Pálfi minden filmjét: Nevetés, értetlen feszengés majd mély kuss.

A Nem vagyok a barátod nem filmtörténeti mérföldkő, még csak nem is az idei év legjobb filmje (egyébként 2008-as film). Egyszernézős darab, aligha kihagyhatatlan, de megtekintése mindenképp javallott.

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.