Alkotó Szándék

október 6, 2009

Call of Duty – Konrád György előadásáról

Filed under: Irodalom — Címkék: , , , — norubi @ 12:49 du.

Van az úgy, hogy hív a kötelesség. Ilyenkor pl. véleményt kell írni egy esszéről, hogy a kőkemény PhD-vel rendelkező tanárúr kéjes örömmel vesézhesse ki, vagy csak ráírhasson valamit unalmában, mosolyoghasson rajta egyet. Most lettem kész a munkával és úgy gondoltam, mielőtt elvész az iskolai bürokrácia mocsarában, megosztom veletek, mert hát témába vág, az írásról szól. Amúgy is megtaláltam egy gimis, szín ötös magyar dogámat és könnyezve olvastam végig az alacsony színvonalon megfogalmazott, de ezek szerint hatásos esszémet József Attila akármilyen költészetéről. Úgy döntöttem  ilyen jellegű szösszeményeimet, ha lesznek még valaha, nem hagyom elveszni. Hát itt van (alatta pedig  a vizsgált esszé/előadás):

Szujó Norbert (Norubi)

Konrád György előadásáról

Konrád György szépirodalmi, néhol lírai hangnemben nem értekezik, hanem szónokol az írás és az alkotás csodájáról. 2008-as előadásában tulajdonképpen a téma minden aspektusát érinti, filozofikus gondolatokban tárja elénk az írás, leginkább a fikcióírás kérdéseit. Értékes gondolatokat fogalmaz meg, így akit nem zavarnak az olyan (egyébként igen szép) mondatok, mint “Minden ember várkastély, én is az vagyok, de csak néhány szobáját lakom.”, az valóban jelentős íráselméleti tudnivalókkal olthatja tudásszomját. Le kell ugyan hámozni az ibolyaszín héjat a laktató gyümölcshúsról, ez azonban pont az írás iránt érdeklődőknek nem jelenthet gondot. Szakmai szempontból lehetett volna feszesebb az előadás, de ezzel nyilván unalmasabb is lett volna. Konrád György minden kis fejezetben egy-egy témát boncolgat – nem a teljes körű anatómiai leírás céljából, a lényeget azonban biztos kézzel emeli ki és mutatja be a maga eszközeivel.
Szerinte az alkotó szándék az emberi gondolkodásban gyökerezik, minden ember elméjében megtalálható csírája. Összetett gondolati folyamatok kivetülése a mű. A mű pedig az író maga. “Figurái beszédhelyzetek: befesti az arcát, hogy ne féljen beszélni.” Freud szerint az alkotók szexuális sikertelenségük ellensúlyozása érdekében alkotnak. Kevésbé monomániásan a szexualitásra koncentrálva: amit nem tudsz elmondani egy másik embernek, azt alkotásba kódolva adhatod át az olvasónak, aki remélhetőleg egy feledhetetlen élménnyel gazdagodik ez által. Az író tehát önmagát írja másoknak. Szerepet játszik ha kell, mindig meg-megemelve az álarcot, hogy kitűnjön a szerzői én.
A fantáziáról mesél még Konrád, szerinte minden papírra vetett történet fikció, még az életrajz is. Fontosnak tartja a befogadót, mely nélkülözhetetlen eleme az írás-olvasás-megértés folyamatának. Olvasó nélkül nincs mű, világos. Ha írsz, az olvasónak kell adnod -mint láttuk – önmagad. Az írásnak persze vannak nehézségei. Történetesen a fantázia mindig gyorsabb, precízebb, hatékonyabb a szavaknál, amelyeket lassú kezünk papírra vet. Az írónak mégis alá kell vetnie magát az írás procedúrájának, amelyet ha jól csinál, önmagáénak érezheti a művet, az olvasónak szívvel adhatja. Az esszé szerzője néha zavarosan adja elő gondolatait, igazolást is nyert tehát: a szó gyarlóbb a gondolatnál.
Kevésbé elvont témára rákanyarodva az könyvek és az olvasás helyzetéről, jövőjéről filozofál. Eszmefuttatása elgondolkodtató, a problémákra tett javaslata üde, a hasonló témával foglalkozó könyvtártudósok körében nem igazán jellemző: használjuk ki a problémákat! Legyen kiívás a jövő.
Ezt írja: “Minden bizonnyal terjedni fog az elektronikus olvasás. Ha számítógépembe behívhatok bármely könyvet, lehetséges, hogy képernyőn olvasom egy darabig, lehetséges, hogy ugrom benne, és gyorsan lapozom, hogy átfuttatom és átfutom, ha azonban megállít a szöveg, megállít és marasztal, akkor kinyomtatom, de még valószínűbb, hogy akkor a vágy arányában nő a készség is megvennem a könyvet magát, mert aki sokat nézi a monitort, annak karosszékben jó fogású könyvet lapozni szabad órájában kellemesebb, mint az elenyésző fénybetűkre tapasztani a szemét nem csupán munkaidőben, de még a kötelességmentes olvasás luxusidejében is.” Pompás szavak, aranykeret, anyu képe mellé a falra! Konrád nem nyavalyog (csak a könyvtárosokat tudom felhozni rossz példaként újfent – én is az leszek). “Ha azonban megállít a szöveg” – nem tudok betelni ezzel a mondattal.
Néhány mondata azonban sok. Mint előadás, nyilván élvezetes az Írás, olvasás, véletlen bolyongás – esszének inkább csak érdekes. Ugyanakkor kellően átfogó és élvezetes – nagyszerű, tanulságos mese.

http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=1708

június 19, 2009

Tinta Klub vérfrissítés – a Legnagyobb félelem novellapályázat győztes műveinek kritikája

Filed under: Irodalom — Címkék: , , — norubi @ 10:06 de.

Az elkövetkező napokban-hetekben leginkább az amatőr irodalommal foglalkozok majd, de ez nem azt jelenti, hogy a hagyományos (filmajánlók, kritikák, esszék) posztoktól el kell búcsúznia az olvasónak. Azonban igyekszek egy éles kanyarral visszatérni az Alkotó Szándék blog eredeti koncepciójához, így a jövőben is számos amatőr irodalommal foglalkozó cikket olvashattok itt.

Ha az amatőr irodalommal foglalkozunk, akkor mindenképpen meg  kell ismernünk azokat csoportosulásokat, írói köröket, amelyek pályázatokkal, tagtoborzással támogatják a feltörekvő írói nemzedéket. Ahogyan az asztalfiók-irodalom művelői hajlamosak egy-egy szórakoztató irodalmi műfajt előnyben részesíteni (mivel rend szerínt egy kapcsolódó szubkultúrából vagy rajongói körböl érkeznek – sci-fi rajongók, szereplyátékosok, horror-buzik, stb.), úgy ezek a társulások is megjelölnek egy-egy megszabott működési kört, bár ezt nem tartatják be szigorúan. A fentebb említett irodalmi körök közül az  egyik legfiatalabb, de az egyik leglelkesebb is a Tinta Klub, amely a misztikus irodalom, leginkább a horror irodalom hazai felvirágoztatását tűzte ki célul. A cél nemes, hisz gunyoros túlzással mondhatjuk, hogy Magyarorszgon nem létezik horror-irodalom. A fiatalon örök nyugovóra tért Fangoria horror-magazin novellapályázataival igyekezett összekaparni egy lelkes amatőr írói magot. A szerkesztőség ez irányú törekvéseinek megtestesülése az igen népszerű Dark Corners irodalmi portál, amelyet jómagam igen nagyra becsülök. Tulajdonképpen e két hajtóerő (Fangoria és DC) hatására alapulhatott meg a Tinta Klub, amelynek tagjai  számos kiadásig eljutott fiatal író és tapasztalt, piacképes publikáló (mint  a húzó névnek, reklámarcnak is tekinthető Nemere István vagy a puhafedelű misztikus thrillerek fiatal cézára, Michael Mansfield).

A 2008 végén meghírdetett, Legnagyobb Félelem című novellapályázatukkal a klub fennálása óta második alkalommal toboroznak tagokat. A friss hús köreiből három dobogós helyezett és ugyanennyi különdíjas lett kiválasztva. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a misztikus irodalmi stílusokat hazánkban csak a Tinta Klub képviseli, ezért a stílus kedvelőinek és az amatőr irodalomi kultúra jelenségeit élvezettel vizsgáló őrülteknek (amilyen én is vagyok:P) nem lehet közömbös az eredmény. Lássuk tehát szép sorjában a díjazott műveket, azok hibáit és érdemeit… Kritika következik tehát, nem reklám.

Chris Detroit (Szalay Sándor) Szívem a szíved alatt című novellája leginkább alapkoncepciója miatt kaphatta meg az első helyezést, én személy szerint másik írást választottam vona. Az író szerintem a szűkös terjedelmi limit áldozata lett, feltételezem ugyanis, hogy kétszer-háromszor nagyobb karakterszám esetén valami egészen nagyszerű dolgot alkotott volna. Amit így kapunk, az egy nagyon érdekes történet, amelyben a hagyományos amerikai comics (leginkább a Frank Miller-es, noiros irányvonal) esszenciáját kapjuk. A “bűn városa” és az “önkéntes igazságosztó” tematika köré épülő koncepció igen szokatlan a hazai irodalomban, én hasonlóval nem találkoztam még. A törénet különlegessége még, hogy egy külső “szemlélő”  a narrátor. Az idéző jel kétszeresen is indolkolt, hiszen az egyes szám első személyben (egy a bűnügyi regényekre, de még inkább a filmekre jellemző “kihallgatás jelenet” során) elmesélt történet főhőse csak annyit tapasztal a történtekből, amennyi szűk környezetében lecsapódik és mindemellett ráadásul teljesen vak. Ez egy nagyszerű lehetőség, amelyet az író csak részben használ ki, de még egyszer mondom: véleményem szerint ez a szűkös karakterlimit számlájára írható. A rövidség  a mű legnagyobb hibája. Igazán remélem, hogy a Tinta Klub tevékenységének köszönhetően teret kap ez a stílus a hazai mainstream szórakoztató irodalomban, mert a Szívem a szíved alatt egy alapvetően ötletes mű és ami még nagy erénye: igen komor, a sokak által talán gyerekenek ítélt “szuperhős” tematika ellenére is.

Személyes kedvencem a Nagy Dániel által jegyzett 22:15, amely egy frappáns, humoros történet. Már amennyire humoros lehet az öngyilkosság témája. Kissé komor fekete humor lengi át  a történetet, amelynek főhőse újra és újra megmenti szerelmét, aki minden szombaton a címben jelzett időpontban öngyilkosságot kísérel meg. A novellából megtudjuk, meddig megy el a férfi a lány megmentése érdekében (annyit elárulok, hogy a végsőkig). Bár a novella elég rövid és írástechnikailag nem kiemelkedő (egyébként egyik pályamű sem az), de ötletes , gyors, szituációk közötti átmenet nélkül elmesélt sztorija miatt igazán élvezetes, modern novella. Ha a Tinta Klubnak valóaban  célja a szerintem igencsak javallott vérfrissítés, akkor Nagy Dániel ebben oszlopos szerepet vállalhatna.

Tóth Beáta Az alagsor című novellája arra a megfontolásra építkezik, hogy ha egy magányos alakot belehelyezünk egy elhagyatott, komor, sötét környezetbe (esetünkben kórház és hullaház), akkor az mindenképpen félelmetes. De nem mindig az. A novella egy thriller forgatókönyvének részlete lehetne, de sajnos vége lesz, mielőtt megjelnik a maszkos gyilkos, vagy feltámadnak a holtak. A kezdő sorok ugyan igyekeznek éreztetni velünk, hogy egy idős férfinak különösen nyomasztó élény lehet egy hullákal teli boncteremben sétafikálni,de  a novella  csak az igazán érzékeny lelkületű olvasóknak fog  borzongató perceket okozni. És azokból a  percekből sem lesz sok – a pályaművek közül talán Az alagsor szenvedte meg legjobban a terjedelmi korlátot. Véleményem szerint Tóth Beáta, az Ammerúnia fantasy irodalmi kör és a Karcolat szerkeztőségének tagja, fog még ennél sokkal jobb műveket is írni ebben a stílusban.

Czinóczi Krisztina pályámaűvének bemutatásával már a különdíjas alkotások köréhez érkeztem. Mindegyik díjazott alkotás közül az Út az erdőn át ragaszkodik leginkább az amatőr írói körökben közkedvelt, hagyományosnak nevehető Poe-Lovecraft-King stílusvonalhoz, de szerencsére az írónő meg sem kísérelte átvenni a klasszikus írók, szépelgő stílusát, gótikus esztétikumát sem pedig King álmodern, pszichologizáló realizmusát, holott utóbbi kicsit mintha érződne a sorokon. Gyermekkori félemekről mesél az írónő egy kalandvágyó, misztikumokra éhes fiúcskát megszemélyesítve, egyes szám első személyben. Bár a  főhős felnőtt korából emlékszik vissza a rég történtekre, a történetet mégis az a gyermeki báj lengi körül, amely a tábortűz mellett mesélt rémtörténetek sajátja. A mű tanmese is arról, hogy hogyan kezeljük a félelmeinket, amelyek amúgy mindig vissza-visszatérnek. Bár a novella gyakorlatilag semmi újat nem ad hozzá a klasszikus stílushoz (bár kétségtelenül jót tesz neki, hogy azt nem teljesen veszi át), a hagyományos rémtörténetek kedvelői igen jól szórakozhatnak rajta.

A Santorina Grey (két, a Cherubion által kiadott fantasy regény írója) által írt, Az ajándék címet viselő novella az egyik, ha nem A legjobb pályamű. Stílusában szürreális, kissé spirituális utazás-történet. A főhős az ajándékba kapott masszázs során egy lelki felfedezőútra indul és számos álomszerű élményen át eljut egy “túlvilág” szerű helyre (a történet igen hasonlít az úgy nevezett halál utáni élményekre), ahol múltbeli ismerősök szembesítik félelmeivel, amegy egyfajta spirituális magányból táplálkozik. A félelem leküzdetik és hősünk visszatér  a valóságba, ahol az olvasót még várja egy nehezen értelmezhető, ugyanakkor valamiért igen hatásos csattanó. Ami miatt az írás szerintem alapkoncepcióját tekintve a legerősebb a pályaművek közül, az az, hogy a félelem fogalmát igen mélyen értelmezi, ennek kidolgozottsága azonban nem teljes, bár ebben a terjedelmi korlát játszhatott közre. A szürreális, fantasztikus történetek kedvelőinek csemege, a rémtörténetek  rajongói viszont aligha tudnak vele mit kezdeni.

Hantos Norbert Félelemspecialista művét izgatottam kezdtem olvasni, hiszen az úriember 2008-ban megnyerte a Preyer Hugo emlékére meghírdetett, igen nívós sci-fi pályázatot (sajnos pályaművét nem állt még módomban elolvasni), ennek ellenére amit kaunk, egy közepesen szórakoztató thriller/krimi ami ugyan alapkoncepciójában érdekes (egy fóbiákkal kínzott emberekkel teli világ, amely természetesen a saját társadalmunk görbe tükre), ám a félelem fogalmi köre csak igen sekélyen van kidolgozva. Az egyperces krimik kedvelői elszórakozhatnak rajta, de sajnos a lezárásban kínált megoldás sem túl különleges. Javasolnám az írónak (ha szabad ilyet), hogy az ötletet egy hosszabb, sokkal hosszabb műben fejtse ki.

Ezzel végéhez is értem az összeállításnak. Remélem, szavaimmal nem sértettem meg senkit – ez nem állt szándékomban. A negatív kritikák ellenére sem az a célom, hogy alássam valakinek a munkásságát (erre nem is lennék képes, természetesen)- épp ellenkezőleg. Minden olvasómat szeretném arra ösztönözni, hogy ismerkedjen meg a Tinta Klub munkásságával, mely -mint említettem – Magyarország egyik leglelkesebb írói köre. Nemrég például scriptoriumot indítottak belső tagoknak. Az ide érkezett művek elbírálását az olvasókra bízzák.

A felsorolt művek elolvahatóak a Tinta Klub honplapján. Egészen pontosan itt.

A díjazottak bemutatkozása pedig itt található.

február 22, 2009

Fantasy-körkép

Filed under: Irodalom — Címkék: , , , — norubi @ 10:00 de.

Szeretettel üdvözlöm kedves olvasóimat! Igen, néha frissül a blog. És igen, néha valóban érdemleges poszttal. Most például három novellapályázat (melyek közül kettőt már bemutattam) kapcsán látgatunk el a magyar fantasy-színtér mesés tájaira. Hazánkban a fantasy-irodalomnak és a szereplyáték-kultúrának párhuzamosan fejlődő (tyúk vagy tojás?), masszív kultúrája van már jó ideje.Az utóbbi időben azonban a torta egy nagy szelete került mélyhűtőbe – a Káosz világa (Worluk) már alig él. Kiselőadásom a jelenleg legaktívabb két szegmensen kívül egy mára szinte elfeledett fantasy-stílust is bemutat.

Conan, a maradandó

Conan, a barbár Robert E. Howard 20. századi író népszerű fantasyhőse. Az említett író számtalan novellát írt róla, ezek a hard fantasy stílust képviselték, melyre jellemző a sötét, barbarisztikus világ, az erőtől duzzadó harcosok, akiknek a legnagyobb ellenségük általában a mágia. Conan maga is a varázslat nagy ellensége. – írja  a Wiki-pedia és nem is téved sokat. Csak amennyi tévedés, egy nyílvános fejlesztésű info-bázistól elvárható. A hard fantasy kifejezés ugyansi mai módi – azon törekvés eredménye, hogy a legkommerszebb stílusokat be lehessen sorolni, a high (Gyűrűk ura, Narnia, kis fenttartásokkal a Harry Potter…) és dark (Vampire – The Masquerade) jelzőjű fantasyk mellé. A Conan-sztorikhoz hasonló fantasy eredetileg egy igen szép és kifejező stílusmeghtározást kaptak, mely kihangsúlyozza a fent is említett ellentétet: Kard és Mágia… azaz Sword ‘n Sorcery. Így tartom helyénvalónak és ugye mennyivel szebb is? Ennek a stílusnak elvileg nincsenek nagy hagyományai hazánkban, de a high fantasy gyökerűnek tartott (leginkább az AD&D világaira emlékeztető) magyar univerzumok (Worluk, Inev) bűzlenek az izomfantasyból átvett elemektől. Elég csak a John Caldwell féle Káosz-történetek főszereplőjére, a büdös, félork barbárpapra, Scandar Graunra gondolni. A Sword ‘n Sorcery hatásai a filmekre is átgyűrűztek (a két Conan-film mellett a kesernyésen izzadságszagú Skorpiókirály is ebbe a stílusba tartozik, illetve minden történelmisége ellenére, a nagysikerű 300 is ide sorolható), nem is beszélve  arengeteg képregényről.

A fent bemutatott fantasy-stílust jó ideje hanyagolják hazánkban. Robert Howard-nak is inkább más jellegű műveit kezdik felfedezni. Ezért üdvös, hogy a Lidércfény-Karcolat igyekszik feltámasztani ezt a műfajt az amatőr írók körében kedves kis pályázatukkal.

Graaaaahhhhh!!!!!!!!

Ammerúnia

Ammrúna földjét az Elfek uralják. Az emberek csak nemrég kerültek ki a rabszolgaságból és az Elf birodalmak ollójában létrehozták saját Királyságukat. Van, ahol hófödt vidékeken élő vadtársadalmak küzdenek az életbe maradásért, másutt masszív nagyvárosok épülne az Elf városok alapjaira és egyre megerősödik a felszabadító Halcon Anvar által hírdetett igékre koncentráló vallás és annak egyháza, a Halconita egyház, hogy a belső széthúzásnak hála megismerje az összeomlás fenyegetését.

Az Eric Muldoom (ismert Cherubion fantasy-s alkotó) által alapított írói kör évek óta alkot a fent felvázolt univerzumban. Két igen jó novellás kötet és két regény is készült ebben a témában. Az univerzum bár alapjaiban az AD&D világok nyomdokain halad, de rengeteg teljesen egyedi vonst tartalmaz. Valójában nincs szerepjátékos alapja (később optimalizálták a világot a haza fejlesztésű, igen jól megszerkesztett – a MAGUS-nál szerintem lényegesen jobb – Káosz RPG-re), ezért sokkal szabadabb, képlékyenyebb, folyamatosan fejlődik. A csapat legújabb novellapályázatában új tagokat toboroz és egyben bevezet egy a világhoz kapcsolódó mikrokozmoszt, a Sötét Elfek történetét feldolgozó novellák képében. Aki kicsit is érdeklődik a fantasy műfaj populárisabb irányzatai iránt, az mindenképpen ismerkedjen meg ezzel a viszonylag egyedi, fejlődőképes univerzummal. Igazi hungarikum.>>>http://ammerunia.hu/

Három a pompás Ammerúnia-regényborítók közül

Három a pompás Ammerúnia-regényborítók közül

M.A.G.U.S.

“A pályázat célja olyan új vagy más munkáikról ismert szerzőket bevonni Ynev sorsának alakításába, akik még nem publikáltak a legnépszerűbb magyar fantasy világon, így reményeink szerint friss ötletekkel és nézőpontokkal járulnak majd hozzá annak további fejlődéséhez.

A pályázat tematikáját jó okkal kötöttük Erionhoz, azon belül a fogadónegyedhez és Torozon tavernájához: e korlátozás nélkül az Ynev világára újonnan érkezett szerzőknek már-már átláthatatlan mennyiségű forrásanyagot kellene feldolgozniuk. A résztvevőktől nem világértelmezést vagy világmegváltást, hanem fordulatos történetet és emlékezetes karaktereket várunk – meggyőződésünk, hogy a kontinens legnagyobb városának leglátogatottabb vendéglátóipari egysége erre önmagában is megfelelő keretet biztosít. A történeteknek természetesen nem kell mindvégig a tavernán belül játszódniuk – az egyetlen kikötés, hogy szervesen kapcsolódjanak hozzá, és se tartalmi, se földrajzi értelemben ne távolodjanak el Erion falaitól.

Nem titkolt célunk, hogy hagyományt teremtsünk, ezért a pályázatot mostantól évente kiírjuk – rendszeres lehetőséget biztosítva a hazai fantasy irodalom művelőinek arra, hogy képességeikről számot adjanak, és lappangó tehetségüket mindannyiunk örömére kibontakoztassák.” – http://rpg.hu/iras/mutat.php?cid=5416

Hát jó is ez az Ammerúnia, de azért hazánk No.1 fantasy-univerzuma még mindig a mesés Ynev, az Észak Lángjainak fantasztikus színhelye, az őshungaroRPG világa, melyről ugyan bűzlik,hogy az AD&D kistesója, de a mienk, mint a Tiszacipő és az is jobb, mint a Nike (azt ugye thai kisgeyerekek varrják össze napi 16 órában… mit tudnak ők az sportos eleganciáról és ergonómiáról?). Csoomószor játszottam már MAGUS-sal, de egy kanyi regényt sem olvastam el (igen! a kultklasszis Wayne Chapman regények is kimaradtak… újra kiadták őket nem is olyan rég). Valahogy nem túl eredeti az egész univerzum, mindazon által az alapregények elolvasását mégis ajánlom mindenkinek, hiszen hazánk kommersz irodalmának remekeiről van szó (aki azzal jön, hogy ponyvát nem kell olvasni, azt pofáncsapom… ha nem is volt gyermekkorunk, utólag illik bepótolni). Igazán jó lehetőség a Delta Vision kiadó (Walhalla RIP?) pályázata annak, aki ki akar vágni egy hatalmas szeletet a haza fantasy-tortából.

MAGUS Bestiárium - Amibe sosem nézhettünk bele.:(

MAGUS Bestiárium - Amibe sosem nézhettünk bele.:(

Végezetül pici műfajkritika (ha szabad)… Én magam nem különösebben érzem magaménak a fantasy stílust és ennek nagyon egyszerű okai vannak. A legnagyobb erénye a legnagyobb gyengesége is egyben. A stílus által bemutatott fantáziavilágok csak a legritkább esetben reflektálnak a valós helyzetekre, semmiféle érzékenységet nem mutatnak a társadalmi eseményekre. Ezen felül a fantasy statikus műfaj. Az emberi fantázia határtalan, a fantasy nem. Ritkán szakadnak el a medievális környezettől, akkor is újabb skatujába sorolnak be, speampunk fantasyk (az ismert sci-fi alműfaj elemeit vették át), science fantasyk (de gyűlölöm ezt a szót… ősfantasy sci-fi körnezetben lásd: Star Wars) és hasonlók jönnek létre. kevés az újító szellemű alkotások. Szerepjátékok területén különösen siralmas a helyzet, leginkább itthon. 2-3 vonal határozza meg az egész kultúrát. AD&D vonal (vagy inkább csak D&D), Storyteller (Vampire) és esetleg a Cyberpunk rendszer vagy a Shadowrun. Kevés az igény a metaszerepjátékokra (pedig de jó muri is az!!!! a Fuzion rendszer egészen pompás, de igen jó amatőr próbálkozások vannak idehaza is… én is dédelgetek egy tervet).

Minden gyengéje ellenére a fantasy-nak hazánkban is igen masszív hagyományai vannak és üdvös, hogy ezeket a hagyományokat a mai napig őrzik itthon… és reméhetőleg így lesz ez a jövőben is.

Működteti a WordPress.com.