Nem volt könnyű az évkezdés, de itt vagyok, ragyogok – ha kopott fénnyel is…
Az új év első igazi posztjában egy kis értekezést nyújtok át a kedves (és köztudottan nyájas) olvasónak, melyben nagy sikerű mid-kult rendezőket mutatok be… olyan nevekkel foglalkozom majd, mint M. Night Shyamalan, Shristopher Nolan, Gillermo del Toro (később remélhetőleg Terry Gilliam).
Azokról a filmrendezőkről fogok értekezni, amelyek a Hollywood-i pezsgéstől távol kezdték meg karrierjüket, majd beszippantotta őket az álomgyár, ám ők mindig megőrizték egyéni filmes stílusukat, saját hangjukat. Bevallom, épp első vizsgálati alanyom a kakukktojás a névsorban, hiszen Shyamalan bár indiai származású, szülei már a hatvanas években az Egyesült Államokba költöztek – maga a rendező összesen vagy hat hónapot töltött Indiában (legelső hat hónapját az életében, szóval nem sok mindenre emlékezhet). Filmes karrierjére tehát elsősorban a fősodorbeli USA-filmek hatottak, ám mégis képes volt kialakítani egy egyéni hangnemet. Vonzódik a misztikumokhoz és a természetfelettihez, valamint a hit kérdéséhez… mindez nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy szülei indiai származásuk okán fogékonyak voltak a spirituális témákra és fiukat is ebben a szellemben nevelték. Az ilyen témák iránti érdeklődése, valamint az amerikai mozi által a filmes stílusára gyakorolt hatásnak köszönhető, hogy Shyamalant joggal tekinthetjük mid-kult rendezőnek.
Legelső filmjét valószínűleg nem sokan látták, még a rendező rajongói közül sem. A Praying with Anger (1992) szakai sikert aratott, mint első film (Amerikai Filmintézet “legjobb első filmes rendezés” díja), ám nem tette közismertté a rendezőt. Következő alkotása a Nyitott szemmel (1998) című, kedves, családi film volt. Egy évvel később készítette el azt a filmet, amellyel egycsapásra az amerikai filmművészet élvonalába került. A Hatodik érzék több nagyszabású díjat hozott a konyhájára (díjlista alul). Neve azóta fogalom és kiváló márkanév, utóbbi két, viszonylagos bukása ellenére is.
De miért is olyan egyedi Shyamalan stílusa? Miért lehet az, hogy utóbbi két munkájának alacsony színvonala ellenére is sokan várják még újabb és újabb alkotásait. A rendező (és forgatókönyvíró – nagyon fontos!) minden filmjében elhelyez egy fontos erkölcsi tanúságot, mondanivalót (mint látni fogjuk, gyakorlatilag minden filmjében ugyanaz ez a mondanivaló), melyet aztán kettős álcával fed el. Egyrészt műfaji leplet használ, másrészt minden filmjét körbelengi a természetfeletti köde. Nem szabad ezeket az eszközöket másodlagosnak tekintenünk a mondanivalóval szemben – különösen annak tudatában, hogy több művénél ezek az “álcahálók” külön jelentést hordoznak. Bogozzuk ki most a kusza hálót, lássuk, miről is van itt szó!
A műfaji lepel megszövéséhez közkedvelt, kommersz műfajokat használ – alapjaiban minden filmje ezen műfajok stílusjegyeiből táplálkozik. A Hatodik érzék kísértet-sztori, a Sebezhetetlen szuperhős-film, a Jelek inváziós-sci-fi, a Falu (ha valaki nem ért egyet, szívesen kifejtem neki!) virtuális valóság-disztópia/utópia, a Lány a vízben mesefilm/fantasy, az Esemény zombi-film (ezt is megmagyarázom, ha kell)… A gépezetben gyömöszölt stíluselemeket azonban könyörtelenül összemixeli a rendező, így gyakran a felismerhetetlenségig hígítja sokszor látott, előre gyártott készítményeket. Ezért aztán a fenti műfajok rajongói gyakran csalódnak Shyamalan filmjeiben, ám helytelen a több helyről vett stíluselemek tükrében vizsgálni ezeket a filmeket. Mint ahogy helytelen, az közkedvelt természetfölötti-thriller meghatározással illetni őket. Annak ellenére is, hogy (mint írtam fentebb) a történeteket körüllengi a természetfeletti köde. Ez a köd nem egy komplex szerkesztési folyamat eredménye, egyszerűen a rendező téma iránti vonzódásából és hitéből fakad. A rejtett mondanivalót leszámítva, ez a legszemélyesebb momentuma a filmjeinek, bár sajnos a természetfeletti elemek gyakran áldozatul esnek a műfaji elvárásoknak. A Jelekben sajnos a földönkívüliek inváziója témakörbe nem sok személyességet sajtolt bele a rendező, a a hit kérdésének felvetésével kompenzálta ezt.
A misztikus, természetfeletti jelenségeknek van egy másik nagyon fontos szerepe is (azon túl, hogy elfedi a központ mondanivalót): a feszültségkeltés, melynek a rendező szintén nagymestere. Bár eszközei lassan amortizálódnak (sajnos a rendezőnek nem erőssége a változó igényekre való reagálás – ez addig nem volt baj, amíg a thriller-színtéren ő diktálta az iramot), még mindig képes borzongató perceket okozni, kevésbé jó filmjeiben is.
A Shyamalan-opuszok legfontosabb eleme a mondanivaló, melyet a rendező (legutóbbi iszonyatos melléfogását leszámítva) szépen elrejt a néző szeme elől. Ennek a mondanivalónak mindig egy dolog áll a középpontjában: a család. Shyamalan szívvel-lélekkel hisz a családi egység hatalmában. Szerinte ez az egység egy “abnormális” családban is megtartható. Az ilyen “abnormális” (mert csonka vagy széthullóban lévő) családokat a filmekben a természetfeletti fenyegetés kovácsolja eggyé, azaz a normális családmodellt követővé. A Hatodik érzékben alapból két csonka családot kapunk. A pszichológus, akinek egy tragédia (jó régen volt már a film, de akkor sem írom le a végét:) ) miatt elhidegül a kapcsolata a feleségével, a végső felismerés során jön rá, hogy mi volt az alapvető baj a párkapcsolatával. A kisfiút (aki a halottakat látja) egyedül neveli az anyja. Kettejük kapcsolata szintén kiüresedőnem van, ám végül (amikor az anya megtudja a fia titkát) a családi egység újra helyreállni látszik. A Sebezhetetlen főszereplőjének házassága szintén válságba kerül, ráadásul fia kétségbeesetten igyekszik bebizonyítani, hogy édesapja van olyan különleges, hogy felnézhessen rá. Amikor a férfi elfogadja a képességeit, legalább fiával javul a kapcsolata és házassága is megmenekülni látszik. A Jelekben szintén csonka családot kapunk. Itt a földönkívüli invázió csak katalizátora a családi egység helyreállásának, kell hozzá egy másik, sokkal fontosabb tényező: a hit (a jelek sci-finek iszonyatos, thrillernek átlagos, lélektani és családi filmdrámának elsőrangú). A Faluban egy kisebb közösség családi tragédiái elől menekülve létrehoz egy látszólag tökéletes nagycsaládot, melynek összetartásához azonban hazugság és megfélemlítés kell. A Lány a vízben lakóközösségét (mint egy nagy családot) a mesebeli lány érkezése kovácsolja össze. Az Eseményben Shyamalan a családdal és kisközösségekkel kapcsolatos mondanivalót először rávetíti egy egész társadalomra, sőt, az élővilágra, de később leszűkíti azt egy tipikus családmodellre (apa, anya és kisgyerek – még ha valójában nem is egy család, de veszélyhelyzetben akként tartanak össze). Mindezt azonban olyan ügyetlenül teszi, hogy az érthetetlen. Kb. a film felénél a főhős kiszopja a kisujjából a misztikus események mögött logikát (holott a film elején még ő prédikált, hogy “több van égen és földön…blablabla”), ezután a nézőben leesik a családdal kapcsolatos mondanivaló is és innentől fölösleges továbbnézni a filmet. Minden érdeme (öngyilkossági jelenetek, Romero-képidézetek, szép képek) ellenére az Esemény mérhetetlenül ostoba film.
Amit még Shyamalan munkáiról tudni kell, hogy a házi operatőre nagyszerű munkát végez minden esetben. Gyakoriak azok a képek, maikor a szereplőket messziről mutatja a kamera (a táj körbeöleli az alakokat, így még átérezhetőbb azok elhagyatottsága). Ilyenkor amúgy is suttogó hangjuk még halkabb. A szívekből jönnek a szavak…
Utóbbi két filmjének gyenge színvonala ellenére Shyamalan még mindig az egyik legjobb rendezőnek számít. Remélem kis összeállításommal sikerült kedvet csinálnom a filmjei megnézésére. Egyedi látásmódjuk, szép történetük mindenkinek okozhatnak jó élményeket. Én feltétlen híve vagyok a rendezőnek é nagyon várom új filmjét. Annak ellenére, hogy a legutóbbiban kissé csalódtam.
Ne feledjük:
A tehetség nem vész el…
…és remélhetőleg át sem alakul.
M. Night Shyamalan filmográfia
Az esemény (2008) rendező, forgatókönyvíró, producer
Lány a vízben (2006) rendező, forgatókönyvíró, producer
A falu (2004) rendező, író, producer
Jelek (2002) rendező, forgatókönyvíró, producer
A sebezhetetlen (2000) rendező, forgatókönyvíró, producer
Hatodik érzék (1999) rendező, forgatókönyvíró
Oscar-díj (2000) – Legjobb rendező jelölés
Oscar-díj (2000) – Legjobb eredeti forgatókönyv jelölés
Golden Globe díj (2000) – Legjobb forgatókönyv jelölés
Stuart Little, kisegér (1999) forgatókönyvíró
Nyitott szemmel (1998) rendező, író
Praying with Anger (1992) rendező, színész, forgatókönyvíró, producer
M. Night Shyamalan az Esemény forgatásán...
——————————————————————————
A következő poszt nem a Mid-kult rendezősenik folytatása lesz, hogy meglegyen a változatosság… mostantól igyekszem 1-2 naponta frissíteni a blogot, ahogy a régi szép időkben.:)