Alkotó Szándék

december 8, 2008

Élet a Marson – A Vörös Bolygó meghódítása

Filed under: DYSTOPIA — Címkék: , , , — norubi @ 4:47 du.

Kedves Látogatók!

Mint azt korábban ígértem, egy kis összeállítással kedveskedem azoknak, akik esetleg készülnének az Élet a Marson irodalmi és szépművészeti pályázatra (lásd: korábbi postok egyike). Nem elsősorban a Mars-kutatásról lesz itt szó, hanem inkább arról, hogy miként kerülhetett a Mars bolygó az irodalmi és a filmes fikciók célkeresztjébe.

Természetesen, ami leginkább megmozgatja  a fantáziát, az a marsi élet lehetősége. Először az 1800-as évek vége felé vetették fel, bizonyos “Mars-csatornák” felfedezése okán, hogy a Marson értelmes élet honol. Ezt a felfedezést (1877) Schiaparelli nevéhez kötik, holott Ő még nem beszélt csatornákról, csak azt közölte  a tudományos körökkel, hogy párhuzamos vonalakat fedezett fel a bolygó felszínén. Percival Lowell, amerikai csillagász vetette fel ezzel kapcsolatban, hogy a felfedezett vonalak csatornahálózatok. Azaz a Marson intelligens élet nyomaira bukkantak. Ma már tudjuk, hogy Schiapirelli csak haluzott. Így jár, aki órákat bambulja az eget.

A következő bazi nagy baloon-hoaxra a hetvenes évek közepéig várni kellett. Addig senki nem vitatta, hogy intelligens életnek nyoma sincs a Marson (kivéve bizonyos köröket, akik kontaktoknak nevezték magukat és végighazudták a XX.századot a hippi mozgalom megjelenésétől gyakorlatilag napjainkig). A Viking (tulajdonképpen az első igazán sikeres mars-szonda) 1976-os felvételein bizony egy majomszerű, de értelmesnek tűnő humanoid arca néz fel ránk, naiv földlakókra. Az a kép igen impozáns, bejárta a világot és jól is néz ki. Én  a pólómra is ráraknám. Aztán ez a lufi tulajdonképpen a mai napig nem pukkant ki, csak már keveseket érdekel. A gyenge minőségű felvételt újabbak és újabbak követték. Mindegyiket támadták  a fanatikusok, mondván: ez az egész csak a kormány(USA) eltussoló-hadjárata. Azért  a legújabb műholdas topográfiák már egész jól bemutatják a Mars-arc, a “város” és “piramisok” térségét (Sydonia-régió), azaz a nagy büdös semmit. Legutóbb valami majomtetemet találtak vagy mit, de ki tudja ezt már követni.

Komolyabb tudósok inkább az élet primitívebb létformáit keresik a Mars bolygó felszínén és az alatt. Az exobiológia (xenobiológia meg aminek még hívják…) igen komoly kutatásokat végez ezzel kapcsolatban… itt, a Földön. Mert nekünk más összehasonlítási alapunk nincs.

Mielőtt ábrándozni kezdünk  a marsi élet felfedezéséről, tudnunk kell, hogy szomszédunk nem kifejezetten kedvel minket. Eleve nehéz megközelíteni. 26 havonta van igen baráti közelségben a Földhöz, mindössze 80 millió km-nyire. Ekkor lehet elérni, máskor nem. Évekig tart az út… egészen pontosan 12 évig. Szóval nem piskóta lenne egy emberes mars-misszió. Eleve azt sem tudjuk, hogy egy élőlény ki bírna-e ennyit. Szóval pár majmot még oda kell küldenünk.

De térjünk rá, nagy kérdésünkre: Miért olyan vonzó a Mars a könyvekben, filmekben?

Egyrészt a megannyi legenda miatt bekerült a pop-kulturális köztudatba. A Mars-arc például szerepel a Mars mentőakció című filmben, mint egy intelligens idegen társadalom nyoma. A Totall Recall (Tökéletes emlékmás) című akció-sci-fiben az egyik Mars-pramist szemlélhetjük meg, holott az alapjául szolgáló Phillip K. Dick novellában szó sincs ilyesmiről. Kommersz filmeken kívül nemigen találunk mást a Mars-sal kapcsolatos filmlajstromban. A Mars mentőakció a Gömb (Michael Chrickton) és a Kapcsolat (Carl Sagan) nyomán haladó kontaktus-sci-fi, míg a Total Recall ostoba akció-sci-fi a rosszabbik fajtából. A Dick-mű történetét teljesen kifacsarva, a Mars-legendáriummal összekutyulva tálalja – színes, szagos, de pocsék ízű darab. A Vörös Bolygó érdektelen tucat-sci-fi. Az alkotóknak a tengernyi űrhajós-giccs mellett még volt pofájuk a 2001-Űrodüsszeia, megkergül MI-motívumát is lekoppintani, egy HAL-nél lényegesen vagányabb robot-kutyával prezentálva.

A ős-klasszikus sc-fi irodalomban a Mars volt az űrutazók elsődleges célpontja, közelsége miatt és azért, mert a legnagyobb koponyák is elképzelhetőnek tartották, hogy értelmes életet hordoz magán. H. G. Wells Világok harca című rendkívül meghatározó művében, a hódító idegenek a Marsról jönnek. Aztán minél többet tudtunk meg a Naprendszerről, annál messzebb tolódott az idegenek otthona. A Mars halott – ezt a tényt mindenkinek el kellett fogadnia. De még ma is felvetik sokan a lehetőségét, hogy ez talán nem mindig volt így. A legismertebb modernkori fikciókban is fellelhető ez az elképzelés. Ray Bradbury klasszikusában (Mersbéli krónikák) a Mars-halott felszínén zajló eseményket, egykor ott élt civilizáció szelleme lengi körül. A modern sci-fiben a Mars bolygót kiábrándultság veszi körül. Vagy egykor tündöklő, élettől pezsgő, de ma már halott planétaként mutatják be, vagy egyszerűen mint kietlen, élettelen pusztaságot. Egy valamiben azonban minden jövővízió megegyezik: a Mars-bolygó a földi űrkutatás elsődleges célpontja kell legyen. Vagy azért, mert az lesz második otthonunk. Vagy pusztán, mert közel van és nem valószínű, hogy ebben az évszázadban távolabbi égitestet látogathatunk meg.

Akárhogy is közelítjük meg a Mars-témakört, tudnunk kell, hogy szomszédos planétánk korántsem vár minket tárt karokkal. De közelsége és megannyi rejtélye miatt könnyedén megmozgathatja a kreatív elméket. Milyen lesz az élet  a Marson, ha már benépesítettük azt? Milyen rögös úton jutunk el odáig? Mit jelent majd az utókornak a Mars-bolygó? És a Mars későbbi lakosainak valyon mit jelent majd a Föld – ez a parányi, apró sziget, az univerzum roppant tengerén?

Sok szeretettel adom át ezt a kis munkát, a blog olvasóinak!

Norubi

Az ott egy majom... ellenvetés nincs!

Az ott egy majom... ellenvetés nincs!

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.