Alkotó Szándék

január 4, 2009

Új év – 2009

Filed under: Egyéb — Címkék: , — norubi @ 10:14 de.

búék

Kedves Olvasók!

Először is sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek, aki valaha ellátogatott erre az oldalra!

Mivel is kezdhetném az idei első posztot, mint a 2008-as év összegzésével. Szerencsére nincs nehéz dolgom, hiszen a blog 2008. szeptembere óta üzemel. A kezdés igen gyatra volt, hiszen egy élménybeszámolón kívül nem sok minden volt fent a blogon. Úgy éreztem (mert éreztették velem…. irgumburgum), hogy az egész fölösleges, nem jó semmire. Aztán néhány barátom tanácsára hallgatva mégis folytattam a blogot, eleinte csak pályázati felhívásokkal. Az igazán nagy áttörést a nagy blogajánló hozta meg. Három ihazán érdekes bloggerrel ismerkedtem meg, és őket az olvasóimnak is bemutattam. Amint látni fogjuk, hihetetlen mértékben fellendült a blog olvasottsága. Ezt főleg az említett bloggereknek köszönhetem. És annak az igen gyatra reklámkampánynak is, amit különböző fórumokon végeztem:)

De mindez a statisztikákból is jól leszűrhető.

A látogatások száma napi bontásban

A látogatások száma napi bontásban

Ez az, ami a legkevesebbet mond. A csúnya cikk-cakk állandó ingadozást jelez. Bár érdemes megfigyelni a nagy csúcsokat, melyeknek hála a blog látogatottsága átlagosan napi 20-25 körüli. Fontos megjegyezni, hogy attól, hogy valaki ellátogat az oldalra, még nem biztos, hogy bármit el is olvas. Ezeket a hitvány alakokat nem lehet kiszűrni, de azért biztos vagyok benne, hogy nem ők vannak túlsúlyban.:)

A látogatások száma heti felosztásban

A látogatások száma heti felosztásban

Ez a diagram azért érdekes, mert jól megfigyelhető rajta a hullámvölgy, amit a honlap teljes elhanyagolása okozott. És azután a fellendülés, mely főként az új, nagyrabecsült bloggerismerőseimnek köszönhető. Az utolsó heti adat (57 megtekintés) mára átlagosnak mondható egy héten.

A látogatások száma havi bontásban

A látogatások száma havi bontásban

A blog teljes pályafutását havi felosztásban bemutató diagrammon jól látszik… nos minden, aminek látszania kell. Az első hónapban a száz fölötti látogatás evidens, minden új blog megkapja a wordpress rendszerben. Egy hónapig sikerült tartanom (bár nem tettem érte semmit) ezt az eredményt, majd a blog hanyagolásának köszönhetően a novemberi hónapban már csak szégyenletes, 10 látogatást produkáltam (ezt nagyon köszönöm régi é egyben mindenkori barátaimnak). Ezután következett a dicső december, amelynek során összesen 364 látogatóm volt.

Hogy miért írtam le mindezt? Dicsekedni akarok? Ugyan dehogy! 370 ltogató nem sok, egyáltalán nem sok. Ami miatt fontosnak tartottam a statisztika bemutatását az az a tény, hogy én a blog megalkotásakor elhatároztam, hogy 5-6 állandó olvasó nekem bőven elég ahhoz, hogy folytassam. Ezt az elvárást önmagammal szemben már bőven túl teljesítettem.

Szóval 2009-ben is folytatódik a blog. Hamarosan például egy nagyon kedves, alkotó barátom bemutatásával.

Köszönöm minden látogatónak, hogy érdeklődésével élteti ezt a kis projektet!!

2009

3 hozzászólás »

  1. Szia norubi, boldog új évet kivánok neked is (újra). Szeretném megjegyezni, hogy a dolog az kölcsönös, neked is fellendült rajtam, rajtunk keresztül, de nekem, nekünk is rajtad keresztül, nincs is ebben semmi rossz, tapasztalatcsere, információáradat, és sok sok érdekes olvasnivaló.
    Talán nem fogtam fel teljesen, hogy milyen hitvány alakokat emlegetsz. Ha félreértettem akkor bocsi, de ha jól értettem, akkor nagyon vigyázz kit hogyan minősitesz, mert én egy ártatlan közvéleménykutatás kapcsán, hogy megmertem kérdezni ki miért nem közvéleményez – megkaptam a magamét, de sokat is tanultam az ügyből. Most már ezen a téren nagyon óvatos vagyok, szivből ajánlom ezt neked is.
    Ha gondolod tedd ki egészen a kommentet, de ha kimoderálod ezt a második részt akkor sincs semmi harag – üdv – nzer

    hozzászólás Szerző: nzer — január 5, 2009 @ 1:31 de.

  2. Gratula!

    Hát igen, ez így természetes, senki sem többmilliós látogatottsággal születik. 🙂 Én sokáig nem mertem promotálni az oldalamat(mert “milyen már az”), de ma már azért jobb a helyzet, néha linkelek iwiw-en, itt-ott. Szóval javul a helyzet, ami a számokat illeti. No, nem mintha a napi 10 ezer kattintó azt jelenteni, hogy többet ér egy oldal, de azért persze mindenki azért ír valahol, hogy olvassák is mások.

    hozzászólás Szerző: barok.eszter — január 5, 2009 @ 8:28 du.

  3. Kedves nzer !

    Ez a kijelentés részemről csak fanyar tréfálkozás akart lenni. Azokra az emberekre céloztam itt elsősorban, akik csak rátévednek az oldalra, de semmit nem olvasnak el, tehát esélyt sem adnak adnak az oldalnak. Én nem tudok megnevezni ilyen embereket és igazából nem is szükséges kiszűrni őket. Sőt, ami azt illeti örülök, hogy egy-egy kulcsszóra való keresésnek vagy egy véletlen kattintásnak hála sok helyről el lehet jutni a blogomra. Nem állt szándékomban megbántani senkit, ha szükséges, javítom a posztot!
    Nem áll szándékomban moderálni téged. Egyébként a te kommented (és minden, a blogtáramba belinkelt blogger kommentje) moderáció nélkül a poszt alá kerül. Mindenki művelt, megbízható ember, akinek a blogját népszerűsítem.

    Kedves Eszter!

    Köszönöm a gratulációdat! Nagyon jólesik. A reklámozástól én is távol tartottam magam egy ideig, de aztán rájöttem, hogy sokkal gázabb dolgokat is kiírnak az iwiw “üzifalára”… És speciel ezelőtt semmire nem használtam. ( A vicces az, hogy néha egyetlen konkrét személynek üzennek a nyilvános üzenőfalakon… “Szia, Enci! Visszahoznád a matekfüzim??” – Encinek nem lehet magánlevelet küldeni?… Bocsánat az elkalandozásért!)

    Végezetül…
    Örülök, hogy blog-ajánlóm nem csak nekem, de nektek is új olvasókat hozott. További sikeres munkát kívánok nektek!

    hozzászólás Szerző: norubi — január 6, 2009 @ 10:26 de.


RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

%d blogger ezt szereti: